Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Derbire hangolva 6.rész: és Böde jött…

Hétvégén rendezik a Ferencváros – Újpest mérkőzést, mely az egyik legnagyobb múltra visszatekintő magyarországi párharc. A két csapat múltja is erősíti a szurkolók közti rivalizálást. Minden országnak megvan a saját derbije, Magyarországon az a Fradi-Újpest. A következő napokban egy-egy emlékezetes győzelem összefoglalóját tesszük fel a holnapunkra, mindkét csapat szurkolói örömére, illetve bánatára.

1.rész 6-0 2. rész: az utolsó derbi az Albert stadionban 3.rész: egy emlékezetes Jagodics bomba 96-ból
4.rész: fordítás a 90.perc után 5.rész: Tshibuabua a végén döntött

A Fradistáknak emlékezetes meccs volt a 2015.szeptemberében megrendezett Derbi. 5 évvel a 6-0 után, ismét Újpestre látogattak, igaz egy nappal később. A negyedik percben a problémás Mbaye Diagne góljával megszerezték a vezetést a hazaiak. A második játékrészre átszervezte csapatát előbb a védekező középpályás Nagy Ádám helyett vetette be a csatár Stanislav Sestakot, Ramirez helyére küldte be Busai Attilát Thomas Doll. A német tréner így átállt a három védős rendszerre. A 77.percben váltotta az ecuadori válogatott balhátvédet a támadó, s a 78.percben egalizált a Fradi. Több se kellett a zöld-fehéreknek, még nagyobb lendületre kapcsoltak, s a 89.percben ismét jött Böde. A Ferencváros továbbra is 100% maradt a bajnokságban, melyet a szezon végén rekordkülönbséggel 21 ponttal nyert meg. Az Újpest hatodik lett, harminc ponttal lemaradva legnagyobb vetélytársa mögött.