Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

“Egyszer fent, egyszer lent..”

Az átigazolási időszak utolsó napján bontott szerződést Ugrai Rolanddal a DVTK, igaz már az előző egy hónapot se a felnőttekkel, hanem a tartalékokkal edzette. Végül jól jött ki a helyzetből, hiszen a görög Atromitosz magyar labdarúgója lett, ahol együtt játszhat Megyeri Balázzsal is. A diósgyőri csalódásról és a görög élményekről a DigiSport Reggeli Start című műsorában beszélt.

„A legutóbbi másfél hónapban karrierem egyik legnehezebb periódusát éltem. Sajnos ilyen a profi futball. Egyszer fent, egyszer lent. Immár újult erővel igyekszem helytállni Görögországban – mesélte a Reggeli Startban a csatár – Nem jó emlékekkel távoztam Diósgyőrből. A klub nem azt kommunikálta, ami valójában történt. Busai Attilára és rám próbálták hárítani a felelősséget. Az idő majd eldönti, valóban mi voltunk-e a probléma okozói. Örülök, hogy sikerült jó helyre igazolnom. Jól kezdtem, de ez csak egy hosszú útnak a eleje.”

Visszatérve a diósgyőri élményekre a következőket mondta:

„Három fordulóig voltunk a DVTK első számú csapatának keretében. Attila mindháromszor kezdő volt, majdnem minden meccset végigjátszott. Az én esetemben érezni lehetett, hogy hamarosan kitesznek a keretből. Az első találkozón kezdő voltam, de lecseréltek, a másodikon a kispadról álltam be, a harmadikon pedig nem léptem pályára. Azt mondták, nem megfelelő a hozzáállásunk. Ez részben igaz, én például nem teljesítettem úgy, ahogy tavasszal. Szerintem azonban nem ez volt a legfőbb probléma velünk.”

De kik is keresték a csatárt, miután elhagyta a DVTK-t:

„Sohasem voltam még klub nélkül. Magyarországon két-három csapat kivételével szinte mindenki megkeresett, így aggódnom nem kellett a folytatás miatt. Szerettem volna külföldre szerződni. A görög lehetőség Megyeri Balázson keresztül adódott. A segítségével a klub felvette a kapcsolatot menedzsereimmel, Filipovics Vladannal és Szabó Tiborral. Megyeri Balázsnak sokat köszönhetek, jókat mesélt rólam az edzőnek.”

„Régóta szerettem volna külföldön futballozni. Decemberben volt lehetőségem elszerződni Magyarországról, de az összeg, amit kínáltak értem, nem volt megfelelő a DVTK számára. Nem jelentett ez gondot, jól éreztem magamat Diósgyőrben. Bódog Tamás vezetésével remek csapatunk volt, harcban voltunk a kupáért, majd átadták az új stadiont is.”

Mi a helyzet válogatottal? Három bajnokin két gólnál jár, hívta-e Marco Rossi:

„A nemzeti csapattal egyelőre nem szeretnék foglalkozni. Ha jól játszom, úgyis behívnak”