Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Fradi döntetlen a Soroksár ellen – VIDEÓ

Miután válogatott meccseket rendeznek ezen a héten, és a jövő hét elején, így a bajnokságban szünet van, s a csapatok felkészülési összecsapásokat vívnak. A bajnoki listavezető Ferencváros házon belül oldotta meg az edzőmeccseket, hiszen a fiókcsapat Soroksárral meccseltek.

fradi.hu

A két csapat megegyezése alapján 3×30 percet játszottak egymással a felek. A második harmadban szerezte meg a vezetést a Ferencváros, mégpedig Csernik Kornél jobb oldali beadása után Böde lefordult a védőjéről, majd a kapuba lőtt. A 71.percben egyenlített a “Sori”, a Fradi által kikölcsönzött Lakatos István elfutott a jobb oldalon, középre ívelte a labdát, ahol érkezett a korábbi zöld-fehér csapatkapitány Gyömbér Gábor lefejelte a földre a labdát, ami átpattant Varga Ádám fölött s a kapuban kötött ki a laszti. A Fradiban játéklehetőséget kapott a bajnokságban mellőzött Rui Pedro és Georgijevic mellett az utóbbi időben már a kispadra odaférő Koch és Rodriguez is.

OROKSÁR-FTC 1-1 (0-0, 0-1)
SOROKSÁR:
Kovács Dániel (Steer, 46.) – Gárdos, Dvorschák (Lipcsei, 61.), Valencsik (Szpirulisz, 61.), Bor – Derekas, Gyömbér, Tamási – Orosz (Kovács Dávid, 46.), Pál (Lakatos, 46.), Albert (Ladányi, 75.)
FTC: Varga Á. – Koch, Takács Zs., Leandro (Csernik, 31.), Heister – Rui Pedro (Georgijevic, 31.), Sigér (Leandro, 61.) – Bőle (Rui Pedro, 61.), Finnbogason (Lanzafame, 31.), Rodriguez – Böde (Finnbogason, 61.)
Gól: Gyömbér (71.), ill. Böde (55.)

Szerhij Rebrov a meccs után a fradi.hu-nak értékelte az összecsapást:

– Ez egy átlagos felkészülési mérkőzés volt, azzal a különbséggel, hogy ezúttal háromszor harminc percet játszottunk. Szerettem volna kipróbálni a játékosaimat a különböző pozíciókban. A szakmai stáb hasznos információkat nyerhetett ezen a mérkőzésen, a játékosok számára pedig azért volt fontos ez a meccs, hogy formába tudjanak kerülni.

Több játékos sérülésből tért vissza, így őket még inkább különös figyelemmel kísérte az edző:

– Az volt most a legfontosabb, hogy ne újuljon ki senkinek se a sérülése. Úgy érzem, jól teljesítettek a srácok, bár nem tudtunk nyerni, mindent megpróbáltunk azért, hogy sikerüljön. Az volt a legfontosabb nekem ma, hogy felmérjem, milyen fizikai állapotban vannak a játékosaim. Nem szeretnék elhamarkodott ítéleteket hozni, a statisztikák nagyon fontosak a számomra, azután elemzem majd a mérkőzést, hogy láttam az adatokat. Meg kell néznem, hogyan dolgoztak a mérkőzés során, milyenek a mutatóik, azt követően le tudom szűrni a megfelelő következtetéseket.