Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Real Madrid: Íme négy ok, ami Solari maradása mellett szól!

A madridi székhelyű AS című sportnapilap összegyűjtött 4, közel sem elhanyagolható okot, amelyek a Real Madridnál Santiago Solari maradása mellett szólnak.

(Kép: as.com)

Mint ismert, az argentin tréner megbízott vezetőedzőként rég nem látott módon kezdett a blancók kispadján.

A Spanyol Labdarúgó Szövetség (RFEF) szabályzata értelmében azonban a hétvége után lejár az a két hét, amelyet megbízott vezetőedzőként eltölthet egy szakember egy adott klubnál.

A Real Madridnak tehát döntést kell hoznia azt illetően, hogy Solarival, vagy nélküle képzelik el a folytatást. Az AS szerint előbbire nagy esély mutatkozik, főleg az alábbiak figyelembe vétele mellett:

1. Az öltözői légkör:

Solari jött, látott és győzött. Mindez igaz az öltözői hangulatra is. Úgy tűnik sikerült meggyőznie a sztárokat is, akik közül például Casemiro már meg is lebegtette, hogy szívesen dolgoznának a korábbi Real-játékossal.

Az argentin tréner legfőbb érdeme az, hogy sikerült morálisan változtatnia a nagy gödörben lévő gárdán, ezzel egyértelműen megnyerve a futballistákat.

2. Az eredmények:

A Melilla, a Real Valladolid és a Victoria Plzen közül ugyan egyik sem tűnt veretes ellenfélnek, viszont Julen Loeptegui-vel a hasonló kategóriájú meccseket korábban el tudta bukni a csapat.

Soalrival 11 gólt lőtt három meccsen a Real, 0-át kapott, és ami a legfontosabb, játékban is elindult felfelé a csapat.

Az AS azért halkan megjegyzi, az igazi teszt a Celta elleni vasárnapi idegenbeli bajnoki lehet.

3. Sikerült meggyőznie Florentino Pérezt (?)

Solari azzal, hogy játszatni kezdte a nyáron vett futballistákat, különösen azt a Vinícius Juniort, akit Pérez elnök úr is szívesen látott volna már a szezon elejétől fogva a csapatban. A nyári sztárigazolás, Thibaut Courtois is egyre inkább magabiztosabbnak tűnik a kapuban azáltal, hogy Solarinál talán nem váltják majd meccsenként egymást Keylor Navas-szal.

Természetesen az előbb említett eredmények és a javuló, jóval attraktívabb játék mind-mind olyan tényezők, melyek Florentino Péreznek tetszését is elnyerték.

4. Solari bátran nyúl a fiatalokhoz

Persze ehhez az is kellett, hogy Varane, Carvajal, Marcelo és Vallejo egyszerre dőljenek ki a védelemből. Ettől függetlenül a Melilla elleni kupameccsen bátran pályára küldte a Castilla támadóját, Crsito Gonzálezt, aki mellesleg gólt is szerzett. Javi Sánchez a Valladolid elleni bajnokin is kerettag volt, míg Sergio Regúilon mindhárom meccsen  végig a pályán volt. A Lopetegui által annyira nem favorizált Alvaro Odriozola pedig kezdi megmutatni a benne rejlő potenciált Carvajal helyén.