Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Vele építené újra a középpályát a PSG – sajtóhír

A középpályán bekövetkező távozók pótlására óhatatlan lesz belátható időn belül külső erősítést végrehajtani aa francia egyeduralkodás után immár az európai porondon is meghatározó eredmények elérésére készülő Paris Saint-Germain csapatának…

Az egyik ilyen új szerzemény az olasz Corriere dello Sport szerint a Napoli középpályájának motorja, a brazil származású Allan lehet, aki a két csapat két egymás elleni Bajnokok Ligája-csoportmeccsén hívta fel magára Thomas Tuchel vezetőedző és a párizsi klub vezérkara figyelmét egyaránt.

A PSG-nél igencsak hiány keletkezett “munkás” középpályás terén, miután Thiago Motta visszavonult, Blaise Matuidit eladták a Juventusnak, Adrien Rabiot pedig rövidesen szintén távozni készül.

A 27 éves labdarúgó 2015 óta áll a Napoli alkalmazásában és még 2023-ig köti élő szerződés klubjához, és bár az olaszoknál is felmerült a honosításának lehetősége, a közelmúltban bemutatkozott a brazil válogatottban. A PSG mostani érdeklődése mellett korábban már Angliában is felmerült a leigazolásának a lehetősége: korábbi edzője, Maurizio Sarri szívesen vinné őt a Chelsea-hez, és állítólag a Manchester City is árgus szemekkel követi minden lépését.

A Napoli biztosan nem szeretne túladni meghatározó játékosán, a lap szerint legfeljebb akkor képzelhető el, hogy Allant elengedjék, amennyiben az ugyancsak hatalmas nemzetközi érdeklődésnek örvendő szupertehetség, Nicolo Barellát ők tudják leigazolni a Cagliaritól…