Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Balotelli új otthonra talált januárban

A bohém Mario Balotelli az OGC Nice csapatában ősszel mutatott pocsék teljesítménye után januárban szerződést bontott előző csapatával, és aláírt ahhoz az Olympique de Marseille gárdájához, mellyel már múlt nyáron is kacérkodott. Az olasz csatár pedig valósággal újjászületett, és hosszútávon szeretne maradni az OM futballistája…

Több francia szakportál értesülései szerint Mario Balotelli meg szeretné hosszabbítani a következő szezonra is erre a fél évre aláírt szerződését az Olympique de Marseille együttesével, és erről már a klub elöljáróit is tájékoztatta.

Bizonyára a klubvezetés is hajlik a maradására, ugyanis a 28 esztendős olasz támadó első hat mérkőzésén négyszer volt eredményes az OM színeiben, és irányításával a csapat szépen meg is indult felfelé a Ligue 1 táblázatán, a korábbi középmezőnybeli helyezések után immár negyedikek a PSG-Lille-Lyon trió mögött.

Balotelli ősszel mindössze egyetlen gólpasszt szerzett a Nice-ben, amely színeiben a tavalyi szezonban 18 gólt szórt, az idény őszi felét azonban látványosan komolytalanul vette, miután a klub múlt nyáron a beleegyezése nélkül élt opciós jogával, pedig a hírek szerint a center már akkor Marseille-be szeretett volna igazolni. Most hogy létre jött a frigy, Balotelli pedig bizonyítja is, hogy lehet rá számítani az OM-nél…