Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

NBI: Futács góljával győzött a Vidi!

Az NBI 25. fordulójában a Vidi és a Fradi is hazai pályán hozta a kötelezőt, vagyis a győzelmet, míg az Újpest is otthon tudott nyerni. A három említett csapat meccseivel egyidejűleg győzött simán a Budapest Honvéd is, míg a Puskás Akadémia fordulatos, ötgólos meccsen múlta felül az MTK-t! Az esti találkozón pedig a Debrecen a sereghajtó vendeglatasat alkalmával tudott nyerni!

Futács első gólja a Vidi színeiben győzelmet ért a székesfehérvári alakulatnak! (forrás: vidi.hu)

A magyar bajnokság 25. fordulójában a megszokott módon minden mérkőzést a szombati napon bonyolítottak le, a találkozókat egy kivételével pedig egyidejűleg rendezték meg.

Az egyidőben zajló meccsek alkalmával volt pályán a Fradi, a Vidi, és az Újpest is, és mindhárom alakulat hazai pályán hozta a kötelezőt, vagyis tudott nyerni. A Vidi, az éllovas FTC üldözője hazai környezetben szerepelt, és szintén győzött, mé ghozzá a Mezőkövesd vendéglátójaként. A székesfehérvári együttes a 35. percben szerzett vezetést, egyben be is állította a végeredményt a nemrég megszerzett Futács góljával! Ez volt a magyar támadó első gólja új klubjában! Ezzel a sikerével pedig továbbra is próbál versenyben maradni az élen álló riválisával a Vidi csapata.

NBI, 25. forduló
Vidi – Mezőkövesd • 1-0 (1-0)
Gólszerzők: Futács (35.), ill.


Többek között a Vidi meccsével egyidejűleg fővárosi zöld-fehérek a Vidi elleni hétközi kupavereséget követően a sereghajtó Szombathelyi Haladás együttesét múltak felül két góllal, de csak a hajrájához közeledve, amikor előbb Lovrencsics a 70. percben talált be (1-0), ráadásul ugyanebben a percben emberhátrányba is került a vendégcsapat, amikor kapusuk, Király Gábor kapott azonnal piros lapot! Majd pár perccel később megduplázta előnyét, immár emberelőnyben a Fradi, melynek második gólját Sigér szerezte a 78. percben. Ezzel ki is alakult a végeredmény, így a Fradi hozta a kötelezőt, és belefért még az is, hogy az első félidőben, a 27. percben Varga Roland büntetőt hibázzon.

Ferencvárosi TC – Szombathelyi Haladás • 2-0 (0-0)
Gólszerzők: Lovrencsics (70.), Sigér (78.), ill.
Kiállítás: – , ill. Király Gábor (70.)


Az Újpest is hazai pályán tudta hozni a kötelezőt, és otthon tartani a három pontot, amikor is a Kisvárda volt a lila-fehérek ellenfele. Az Újpest is “csak” egy góllal nyert, méghozzá a nemrég leigazolt Traore révén, aki büntetőből volt eredményes a 23. percben. A vendégek az egész meccsen csak egy lövésig jutottak, és az sem talált kaput, míg az Újpest mind a 4 próbálkozása kapura tartott, de egy gól is elég volt tehát a hazaiak sikeréhez.

Újpest – Kisvárda • 1-0 (1-0)
Gólszerzők: Traore (23. – büntetőből), ill.


A Budapest Honvéd – Paks találkozó is hazai sikert hozott, méghozzá elég simán tudott nyerni a fővárosi együttes, amely, az első félidő során már Holender révén kétgólos előnybe került! A folytatás során, az 55. percben N’Gog is eredményes volt, aki ekkor ki is alakította a 3-0-s végeredményt!

Budapest Honvéd – Paks • 3-0 (2-0)
Gólszerzők: Holender (27., 38.), N’Gog (55.), ill.


A fentiekkel egyidejűleg rendezték meg a Puskás Akadémia – MTK Budapest találkozót is, amely igencsak fordulatosra sikeredett! A hazaiak már a 4. percben előnybe kerültek Varga révén (1-0), azonban a vendégek viszonylag hamar egyenlíteni, majd fordítani is tudtak! Az MTK egalizáló találatát Selin szerezte a 28. percben (1-1), majd Thorgelle már a 35. percben a vezetést is megszerezte a vendégeknek (1-2)! A fordulás után kevéssel egyenlített a Puskás Akadémia, a 48. percben ugyanis Nagy Zsolt volt eredményes (2-2)! Sokáig úgy tűnt, hogy ez is lesz a végeredmény, és hogy a felek osztozkodnak a pontokon, azonban a ráadás első percében Tamás góljával megszerezte a győzelmet a Puskás Akadémia, amely ezzel menekül a kiesés elől, ráadásul egy pontra meg is közelítette most legyőzött ellenfelét (3-2)!

Puskás Akadémia – MTK Budapest • 3-2 (1-2)
Gólszerzők: Varga (4.), Nagy Zsolt (48.), Tamás (90+1.), ill. Selin (28.), Thorgelle (35.)


A játéknap, egyben a forduló utolsó meccsén a Debrecen a kiesés ellen menekülő Diósgyőri VTK csapatát látta vendégül. A hazaiak voltak a meccs esélyesei, amely előnybe is került már a 17. percben Szécsi révén (1-0)! A későbbiek során már nem is született gól a meccsen, amelyen mindkét csapatnak voltak még lehetőségei, bár több a papírformának is megfelelően a hazaiaknak, de számukra is elég volt egy gól a mai napon a sikerhez, ami egyben azt is jelenti, hogy a debreceni alakulat továbbra is a harmadik helyen áll, de ugyanannyi ponttal áll mögötte az Újpest, eggyel pedig lemaradva tőlük az ötödik pozíciót elfoglaló Budapest Honvéd, így nagy a küzdelem a “dobogó” legalsó fokát jelentő helyért.

Debrecen – Diósgyőri VTK • 1-0 (1-0)
Gólszerzők: Szécsi (17.), ill.


A bajnokság állása a 25. fordulót követően