Szerinte többen nem támogatják Erik ten Hag menedzsert
Elmozdult a kiesőzónából Cannavaro csapata!
Nagyon nehezen találják meg Thomas Tuchel utódját
Úgy döntött, hogy nem hosszabbítja meg a szerződését!
Viszlát Milánó, irány Los Angeles!
Apró részletek dönthetnek a trófea sorsáról…
Nagyon jól sikerült az első szezonja a csapat élén!
Mindketten bajnokként, kupagyőztesként, klubvilágbajnokként távoznak…
Ma este 20:45-től barátságos mérkőzésen Podgoricában fogadja Montenegró válogatottja a magyar csapatot, az EB-selejtezőkre való felkészülés jegyében.
2006 óta négy játékos nyerte el a montenegrói év játékosa címet. Közülük az első Mirko Vucinic volt, aki az AS Roma támadójaként zsinórban háromszor nyerte meg a díjat. Sorozatát Stevan Jovetic szakította meg 2009-ben, amikor a Fiorentina csatára volt. 2010 és 2013 között ismét Vucinic hódította el az elismerést, 2010-ben még rómaiként, 2011-től pedig a Juventus játékosaként. 2014-ben a Lille védőjeként, Marko Basa is felkerült a győztesek listájára. 2015-ben újra Jovetic bizonyult a legjobbnak, ekkor már az Inter játékosaként. 2016 óta minden évben a jelenlegi montenegrói keret legértékesebb játékosa, az Atletico Madrid hátvédje, Stefan Savic érdemelte ki az elismerést.
2007. március 24-én idegenben 2:1-es vereséget szenvedett a Várhidi Péter által irányított magyar válogatott Montenegró első hivatalos labdarúgó mérkőzésén. Priskin Tamás az első percben vezetéshez juttatta a magyar csapatot, de a második félidőben Mirko Vucinic és Igor Burzanovic tizenegyeseivel megfordították a hazaiak a találkozó állását.
(A jegyzőkönyvet köszönjük a magyarfutball.hu-nak)
2008. augusztus 20-án a Puskás Ferenc Stadionban 3:3-as döntetlent játszott Erwin Koeman válogatottja Montenegró legjobbjai ellen. Ezen a találkozón is Priskin Tamás szerezte az első gólt, ezúttal a 29. percben, a 45. percben Stevan Jovetic egyenlített büntetőből. Az 51. percben Simon Vukcevic találatával már a vendégek vezettek, az 55. percben Hajnal Tamás egalizált. Jovetic góljával ismét a montenegróiak vezettek, de a 87. percben büntetőből Hajnal még egyenlíteni tudott.
(A jegyzőkönyvet köszönjük a magyarfutball.hu-nak)
Szerinte többen nem támogatják Erik ten Hag menedzsert
Elmozdult a kiesőzónából Cannavaro csapata!
Nagyon nehezen találják meg Thomas Tuchel utódját
Úgy döntött, hogy nem hosszabbítja meg a szerződését!
Viszlát Milánó, irány Los Angeles!
Apró részletek dönthetnek a trófea sorsáról…
Nagyon jól sikerült az első szezonja a csapat élén!
Mindketten bajnokként, kupagyőztesként, klubvilágbajnokként távoznak…
Közös megegyezéssel döntöttek így…
Vajon folytatja még pályafutását?
Valamennyi párharcban megtartotta előnyét az első meccsen diadalmaskodó csapat…
Pályára lép többek között a Liverpool és a Barcelona…
Kölcsönben foglalkoztatták tavasszal…
Több tréner is szóba került…
Az AS Roma szépített ugyan, de egyenlíteni már nem tudott a sokkal jobban teljesítő hazai csapat ellen…
Már 50 mérkőzés óta nem találtak legyőzőre Xabi Alonsóék!
Leandro Trossard gólja döntött az MU otthonában…
A botlás következtében nem sikerült visszaszerezniük a harmadik helyet a Bolognától…
A második helyért harcolnak a dunaszerdahelyiek…
Ismét a második helyen áll Thomas Tuchel csapata!
Újabb kieső kilétére derült fény…