De még a Bajnokok Ligáját is megnyerheti előtte…
Bizakodó az Eb-keretbe kerülést illetően…
A kiírás történetének egyik legepikusabb mérkőzésén…
A német klasszis az elődöntő visszavágója előtt nyilatkozott…
Lassan elkészül a friss feljutó új otthona…
Kicsit homályosan nyilatkozott a jövőjéről
Egy év után távozhat a friss olasz bajnoktól…
A Libertadores-kupa eddigi legnagyobb meglepetése…
Többen is érdeklődtek iránta…
A FIFA a Nantes februári beadványa után szeptember végén úgy határozott, hogy a walesi klubnak az argentin játékos 15 millió fontos vételárának első részletét, hatmillió eurót át kell utalnia a franciáknak. Ez ellen fellebbez a Cardiff City, amely az ítélet hatályon kívül helyezését kéri a CAS-tól.
A Premier League-ből az előző idény végén kieső Cardiff City már október elején jelezte, hogy a CAS-hoz fordul, ennek nyomán a FIFA illetékes bizottsága november 4-én közleményben figyelmeztette az egyesületet: három átigazolási időszakból kizárja, amennyiben nem fizet 45 napon belül. A klub azonban úgy véli, hogy a bizonyítékok arról tanúskodnak, hogy a két klub közötti megállapodás soha nem született meg, mivel a szerződés több pontja nem valósult meg, így pedig semmisnek tekintendő, így fizetniük sem kell.
A 28 éves Salát januárban klubrekordot jelentő összegért igazolta volna le a walesi klub, a futballista ezért utazott Franciaországból Walesbe január 21-én egy egymotoros repülőgépen. Útközben a pilóta a La Manche-csatorna fölött 1500 méteres magasságban kérte, hogy alacsonyabban repülhessen el a Guernsey-szigetnél, majd a gép ereszkedés közben, 700 méteres magasságnál eltűnt a radarképernyőről. Mint később kiderült, a tengerbe zuhant, roncsait február 3-án találták meg, benne Sala holttestével.
De még a Bajnokok Ligáját is megnyerheti előtte…
Bizakodó az Eb-keretbe kerülést illetően…
A kiírás történetének egyik legepikusabb mérkőzésén…
A német klasszis az elődöntő visszavágója előtt nyilatkozott…
Lassan elkészül a friss feljutó új otthona…
Kicsit homályosan nyilatkozott a jövőjéről
Egy év után távozhat a friss olasz bajnoktól…
A Libertadores-kupa eddigi legnagyobb meglepetése…
Többen is érdeklődtek iránta…
“Aki a távozásáról kérdez, az nem ért a futballhoz…”
A párizsiak négyszer is a kapufát találták el…
Ünnepelni azért kimennek majd a Cibeles-térre
Annak ellenére, hogy a fiatal középpályás meg akarta zavarni az angol támadót a büntetőjénél
Carlos Tévez alapemberének klubváltálsáról tárgyalnak…
A franciák kezdőjében van változtatás, a németeknél viszont nincs az első mérkőzéshez képest…
A csapatkapitány kikerült a keretből…
“Lautaro a csapatkapitányunk, és ez így is marad!”
Változások az utolsó három forduló előtt..
Ahogyan azt várni lehetett, megszületett a hivatalos bejelentés is…
A jelenlegi megállapodása 2026 nyaráig szól!
Megkezdheti a rehabilitációt…
Így még éles marad a kiesés elleni harc az utolsó két fordulóra!