Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

A PL-be tart az AC Milan középpályása – sajtóhír

Olasz lapinformációk szerint immár meg vannak számlálva az AC Milan fiatal középpályásának napjai az olasz klubnál, és minden bizonnyal a Premier League felé veheti az irányt a januári átigazolási időszakban…

A Corriere dello Sport beszámolója szerint Franck Kessié rövidesen elhagyhatja az AC Milan csapatát, mert a jó ideje eladásra szánt középpályás iránt a minap menedzserét menesztő West Ham United és a Manchester Cityt legyőző Wolves egyaránt kifizetné a milánóiak által kért 20 millió eurós vételárat.

A 23 esztendős elefántcsontparti válogatott játékos 2017 óta szolgálja a Rossonerit, először még az Atalantától kölcsönben, később 32 millió euró ellenében véglegesítették, és mindent egybevetve 111 tétmérkőzésen lépett pályára a csapat színeiben. Azonban a korábbi meghatározó szerepével ellentétben, a 2019-2020-as szezon során sem Marco Giampaolo, sem pedig Stefano Pioli nem biztosított számára állandó kezdőhelyet.

Az említett angol klubok mellett az olasz lapok szerint a korábban őt a Milanban favorizáló Gennaro Gattuso is szívesen látná a Napolinál, de a játékos inkább a PL-ben szeretné folytatni pályafutását.