Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Már nem Manuel Pellegrini a West Ham edzője – hivatalos

Az angol bajnokságban szereplő West Ham csapata hivatalos oldalán keresztül jelentette be, hogy menesztették Manuel Pellegrinit.

Forrás: skysports.com

Miután szombat este kikapott a West Ham a Leicestertől a Premier League 20. fordulójában, a londoni klub vezetősége úgy döntött, hogy menesztik Manuel Pellegrinit a csapat éléről.

A West Ham eddig nagyon rosszul teljesít a szezonban, és 19 mérkőzés után éppen csak elkerülik a kiesőzónát az angol bajnoki tabellán. A Leicester elleni vereség volt az utolsó csepp a pohárban, és be is jelentették, hogy Pellegrini azonnali hatállyal távozik.

A klub vezérigazgatója, David Sullivan úgy kommentálta a dolgot, hogy nagyon csalódottak, hiszen megtiszteltetés volt együtt dolgozni Pellegrinivel, de a csapatnak most változásra van szüksége. 

A 66 éves chilei szakember korábban a Manchester City menedzsere is volt, de mielőtt 2018-ban átvette volna a West Ham irányítását, a kínai bajnokságban szereplő Hopej China Fortune edzője volt.