Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Visszatérhet nevelőcsapatához az AC Milan hátvédje – sajtóhír

Olasz sajtóhírek szerint eldőlt, hogy az AC Milan sérülésekkel sújtott védője visszatér nevelőegyesületéhez, a rivális Atalanta gárdájához…

Olaszország vezető sportlapjai egybehangzóan számoltak be róla, hogy Mattia Caldara vételi opciós kölcsönben visszatér az AC Milan együttesétől az Atalanta csapatához – a pénteki napon már orvosi vizsgálatra jelentkezhet a bergamóiaknál.

A 25 esztendős hátvéd pályája annak idején üstökösként ívelt felfelé, az újjáépülő Atalanta egyik meghatározó pillére volt, és  2017 januárjában 19 millió euróért a Juventus vásárolta meg, de kölcsönben maradt addigi állomáshelyén. A torinóiak színeiben egyáltalán nem szerepelt, ugyanis a rekordbajnok 2018 nyarán a Leonardo Bonucci-üzlet keretein belül továbbadta őt a milánóiak szolgálatába, ahol viszont rendkívül balszerencsés időket élt meg. Caldara az első szezonjában mindössze két mérkőzésen tudott pályára lépni sorozatos sérülései miatt, múlt nyáron pedig a felkészülés során térdszalag-szakadást szenvedett, így jelenleg is harcképtelen.

A Sky Sport Italia, a La Gazzetta dello Sport és a Sportitalia várakozásai szerint az Atalanta 15 millió eurós vételi opcióval veszi kölcsön a következő másfél évre korábbi játékosát a Milantól. Caldarának tehát jól ismert környezetben kéne újra felépítenie magát az elmúlt másfél év megpróbáltatásait követően.