Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Iniesta is Valverde védelmére kelt

A jelenleg Japánban futballozó korábbi FC Barcelona-labdarúgó kritizálta egykori klubját a vezetőedző, Ernesto Valverde körül kialakult helyzet kezeléséért.

Az Atlético Madrid elleni Spanyol Szuperkupa-elődöntő elveszítése után ismét felerősödtek a pletykák a már korábban is sokat kritizált Ernesto Valverde vezetőedző menesztéséről. Xavi megerősítette, hogy tárgyalt az FC Barcelona képviselőivel.

„Kicsit ellenszenves, ahogyan a Barca bánik Valverdével, hiszen az edzőt mindig tisztelni kell. Valverde pozíciója meggyengült, és nagyon fájdalmas nézni, ahogyan a helyzetet kezelik. Remélem, gyorsan megszületik a megoldás, mert ami most történik, az az edzőnek, a csapatnak és a szurkolóknak sem jó.” – mondta Andrés Iniesta az Onda Cero rádiónak. 

Ami az arab világban edzősködő Xavi barcelonai szerepvállalását illeti, Iniesta szerint egyedül korábbi csapattársa tudja megítélni, mikor áll készen a feladatra.

„Ronald Koeman és Xavi egyaránt volt Barcelona-játékos, mind a ketten ismerik az ottani helyzetet. Az egyiknek több az edzői tapasztalata, de ebben az esetben ez nem döntő tényező” – válaszolta a középpályás a két lehetséges Barca-edzőre vonatkozó kérdésre.

Nemcsak a japán Vissel Kobéban légióskodó Iniesta, hanem Pep Guardiola, valamint Luis Enrique véleményét is kikérték az újságírók. A korábbi hírek szerint a katalánok vezetősége hétfőn, azaz ma összeült, hogy megtárgyalja a kialakult helyzetet. A csapat hétfő délelőtti edzését mindenesetre Valverde tartotta, ezt a klub hivatalos Twitter-oldalán képekkel is alátámasztotta.