Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

UEFA: kedden adnak tájékoztatást a folytatásáról

Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) kedden ad tájékoztatást tagszövetségeinek arról, hogyan tervezi folytatni a szezont.

A BBC információi szerint a szervezet az elmúlt időszakban két munkacsoportot hozott létre, ezek közül az egyik kifejezetten a versenynaptár újratervezésével foglalkozik. Az UEFA-nál most abban bíznak, augusztusig be tudják fejezni a küzdelmeket, ugyanakkor továbbra is sok a bizonytalanság a folytatás körül, írja az MTI.

Az 55 tagország között van olyan, ahol bizakodnak: a németeknél és a dánoknál is arra számítanak, hamarosan ismét lehet mérkőzéseket rendezni, míg Ausztriában is több csapat újrakezdte az edzéseket. Más ligák esetében – például Angliában – azonban úgy számolnak, júniusnál előbb nem indulhat újra a labdarúgóélet.

Az UEFA abban bízik, hogy a kontinentális sorozatokat, azaz a Bajnokok Ligáját és az Európa-ligát is be tudják majd fejezni az eredeti, oda-visszavágós rendszerben. Amennyiben ez nem sikerülne, a szervezetnek van egyéb terve is, amelyekben egymérkőzéses párharcok, valamint a negyeddöntőtől kezdődő egyhetes minitorna is szerepel.

Csütörtökön ülést tart az UEFA végrehajtó bizottsága is, ezen várhatóan a női Európa-bajnokságról, valamint az őszi Nemzetek Ligájáról tárgyalnak majd.

Az európai sorozatok közül egyedül a fehérorosz bajnokságban rendeznek jelenleg mérkőzéseket.