Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Máris visszatérhet a Serie A-ba Kean – sajtóhír

A 20 éves csatár körül forr a levegő. Pár napja lebukott, hogy bulit tartott és ezzel megszegte az Angliában érvényben lévő korlátozásokat. Most pedig egy csere üzlet jóvoltából visszatérhet hazájába a Corriere dello Sport szerint.

Az olasz lap úgy tudja, a Napoli nyújthat segítő kezet a támadónak. Gennaro Gattusonak támadóra lehet szüksége, hiszen Arkadiusz Milik könnyen lehet távozik a következő átigazolási időszakban.

Kean nagy reményekkel igazolt a kisebbik liverpooli csapatba, de egyelőre nem a játékától hangos a sajtó. A szezonban ezidáig egyetlen gólja van. A mostani esett mellett még emlékezetes pillanat volt a szezonban, amikor az ideiglenesen kinevezett vezetőedző Duncan Ferguson, a Manchester United elleni találkozón becserélte, majd 19 perccel később lecserélte. A mérkőzés után Ferguson azt mondta, csak időt akart húzni a cserével.

Az átigazolás esélyét növeli, hogy az Everton menedzsere Carlo Ancelotti szívesen dolgozna együtt két korábbi játékosával, a brazil Allannal és a mexikói Lozanoval.

Keant az Everton 160 ezer Fontra büntette titkos bulizás miatt.