Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Elveszítheti egyik alapemberét Brendan Rodgers!-Sajtóhír

A futballista hosszú ideje áll a Rókák szolgálatában, ám most úgy érzi eljött az idő a váltásra. Nagy érvágás lehet távozása a klub számára.

Brendan Rodgers érkezése óta a Leicester egyik legbiztosabb pontja Ben Chilwell. A balhátvéd nagyon jó teljesítményt nyújtott ebben az idényben is, amivel számos topklub érdeklődését is felkeltette. Korábban beszámoltunk arról is, hogy a Chelsea komoly lépéseket is tenne a 23 esztendős játékos megszerzése érdekében.

A legfrissebb sajtóhírek szerint Chilwell is nyitott lenne a londoni kalandra, amit közölt is ügynökével. A Rókák számára nagy érvágás lenne a távozása, hiszen egyértelműen posztja egyeduralkodója a csapatnál. A Chelsea számára nem lenne olcsó az üzlet, hiszen a hátvédet jelenlegi szerződése 2024 júniusáig köti klubjához.

Chilwell ebben az idényben minden sorozatot figyelembe véve 28 alkalommal lépett a pályára, 2 gólt és 4 gólpasszt ért el. Értékét a transfermarkt 40 millió euróra becsüli.