Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Ter Stegen tisztázta helyzetét!

Sokáig kérdéses volt, hogy Marc-André Ter Stegen marad-e a Barcelona kötelékében. Most a német kapus öntött tiszta vizet a pohárba. 

Ter Stegen 2014 nyara óta áll a katalán csapat szolgálatában, amelynek színeiben eddig 224 mérkőzést játszott le. Jelenlegi szerződése két év múlva jár le, amelyet ő is és a vezetőség is szeretett volna megújítani, ám a német portás mostani fizetése háromszorosát szeretné kapni, amit a Barca jelenleg nem tud megadni neki. Emiatt röppentek fel olyan pletykák, miszerint az idény végén távozna Barcelonából, ám a legutóbbi Kickernek adott nyilatkozatában a kapus cáfolta ezt:

Ezen a nyáron biztosan nem hagyom el a Barcelonát. Voltak egyeztetések az ügynököm és a klub között, de a koronavírus-járvány miatt nem ez a megfelelő időpont arrra, hogy a szerződésemről tárgyaljunk. Jelenleg nagyon sok ember aggódik amiatt, hogy rendbe hozza az életét, ezért úgy döntöttünk, hogy későbbre halasztjuk a tárgyalásokat. Én is és a családom is jól érzi magát a városban, szeretünk itt élni. Fizikálisan szinte készen állunk a bajnokság folytatására, ahol a hátralévő mérkőzéseket meg kell nyernünk. Hiába vagyunk jó helyzetben, ha hibázunk, akkor a Real Madrid komoly veszélyt jelenthet ránk. Furcsa lesz nézők nélkül futballozni, de újra játszhatunk. Ez az, ami éltet minket.

Ter Stegen ebben a szezonban összesen 34 mérkőzésen lépett pályára, amelyekből 11-et kapott gól nélkül hozott le. Piaci értékét a transfermarkt 72 millió euróra becsüli.