Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Új vezetőedzője van a Debrecennek – hivatalos

Kondás Elemér lett a DVSC vezetőedzője, a télen érkezett Vitelki Zoltán munkáját veszi át a csapattal korábban két bajnoki címet és két Magyar Kupát nyerő szakember.

„Távozik a DVSC vezetőedzői posztjáról a télen kinevezett Vitelki Zoltán, akinek munkáját Kondás Elemér veszi át. Klubunk egykori sikeredzője nem ismeretlen a Loki-szurkolók számára, hisz 2011 és 2016 között már ült a Loki kispadjánEz idő alatt két bajnoki címet (az elsőt ráadásul veretlenül), egy bronzérmet és két Magyar Kupát nyert a DVSC-vel. A szakmai stábban klubunk legendája, az A licenccel rendelkező Dombi Tibor is helyet kap, aki pályafutása során 437 bajnoki mérkőzésen lépett pályára a Lokiban. Rajtuk kívül Igor Bogdanovics másodedző, Száraz Ádám erőnléti edző, és Erdélyi Miklós kapusedző és Cserháti Levente videoelemző dolgozik tovább a csapattal” – olvasható a klub közleményében.

A pénteken az azóta már biztos kiesőnek számító Kaposvárral döntetlent játszó DVSC-nek Kondás már a harmadik vezetőedzője lesz ebben az idényben, ugyanis a szezont még Herczeg Andrással kezdte az együttes, az ő távozása után érkezett a télen Vitelki Zoltán. Kondás Elemérnek pedig a Loki már a harmadik csapata lesz ebben az idényben, az NB III-as DEAC kispadján kezdett, majd az NB II-es ETO FC Győrnél dolgozott, az idény végére pedig eljutott az élvonalba.

A DVSC hat fordulóval az idény vége előtt egyetlen hellyel, több győzelmének köszönhetően előzi meg a 11., már kieső helyen lévő Zalaegerszeget, de ha a ZTE ma pontot szerez a Puskás Akadémia ellen, akkor a DVSC kerül a kieső helyre. Kondás Elemér kedden a napokban szintén edzőt váltó Újpest ellen irányíthatja újra a DVSC-t. A mostani a 10. edzőváltás az NB I 2019-2020-as kiírásában, egy héten belül a második.

Edzőváltások a szezonban:

2019. szeptember 3-4. – Diósgyőr: Fernando Fernández helyett Feczkó Tamás
2019. október 8-16. – Kisvárda: Miriuta László helyett Kocsis János, Dajka László
2019. november 3. – Paks: Szivics Tomiszlav helyett megbízott edzőként Osztermájer Gábor
2019. november 25. – Fehérvár: Marko Nikolic helyett Joan Carillo
2019. december 27-30. – Debrecen: Herczeg András helyett Vitelki Zoltán
2020. február 6. – Kisvárda: Dajka László helyett Bódog Tamás
2020. február 10. – Zalaegerszeg: Dobos Barna helyett Márton Gábor
2020. március 19. – Budapest Honvéd: Giuseppe Sannino helyett Pisont István
2020. június 1. – Újpest: Nebojsa Vignjevic helyett Predrag Rogan
2020. június 7. – Debrecen: Vitelki Zoltán helyett Kondás Elemér