Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Fiatal angol középpályást szerződtetett a Dortmund!-Hivatalos

A német bajnokságban (Bundesliga) szereplő Borussia Dortmund együttese hivatalos honlapján jelentette be, hogy megszerezték a Birmingham City 17 éves tehetségét, Jude Bellinghamet.

Bellingham ebben a szezonban került fel a Birmingham City felnőttei közé, ahol a szezon előrehaladtával egyre meghatározóbb szereplővé nőtte ki magát. Az idény folyamán már lehetett arról hallani, hogy két sztárcsapat, a Manchester United és a Borussia Dortmund is kinézte magának a középpályást, ő pedig a sárga-feketék mellett döntött.

A Dortmund 23 millió eurót fizetett a 17 esztendős játékosért, aki végül nem kötött profi szerződést a Birminghammel. Ez az összeg további feltételek teljesülése esetén 30 millió euró körülre nőhet. A német gárda egyelőre nem hozta nyilvánosságra, hogy meddig írt alá a klubbal Bellingham, csupán azt tették közzé, hogy hosszútávú szerződést kötöttek. A játékos az alábbiakat mondta a hivatalos bejelentést követően:

Mindig is hálás leszek a Birminghamnek, akik megadták a lehetőséget számomra. Nagyon izgatott vagyok, hiszen Európa egyik legnagyobb együtteséhez csatlakozhattam. Az irány, amerre tartanak és az, hogy megadják a lehetőséget a fiatal játékosoknak igen könnyűvé tette számomra és a családom számára is a döntést. Alig várom, hogy a nézők visszatérjenek és bizonyíthassak Európa egyik legjobb szurkolótábora előtt.

Bellingham ebben a szezonban minden sorozatot figyelembe véve 43 találkozón lépett pályára, amelyeken 4 gólt és 3 gólpasszt jegyezhetett fel.