Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

NB I: a Diósgyőr nyerte a nyitóforduló rangadóját

A Puskás Akadémia – Budapest Honvéd mérkőzés elhalasztása miatt vasárnap csak egyetlen mérkőzést játszottak a magyar bajnokság (OTP Bank Liga) nyitófordulójában…

 

A Diósgyőr két korai gól jóvoltából 2-1-re diadalmaskodott a Mezőkövesd elleni borsodi rangadón. A házigazda diósgyőriek már az első húsz percen belül kétgólos előnyre tettek szerint Iszlai Bence tizenegyesgólja és a korábban másfél szezonon át a Mezőkövesdet erősítő szerb hátvéd, Stefan Drazic találatával. Nem sokkal később a vendégek szép lassan átvették az irányítást, és Berecz Zsombor jóvoltából szépíteni is tudtak, így kifejezetten szorosan alakult a találkozó. A térfélcsere után a Mezőkövesd igyekezett mezőnyfölényt kialakítani, de mindez meddőnek bizonyult, és a komolyabb gólhelyzetek még így is a DVTK előtt adódtak, ám változás már nem történt. Feczkó Tamás csapata a pocsék idénybefejezés után az új szezont győzelemmel kezdte, és az Újpesttel holtversenyben vezeti a tabellát.

Diósgyőri VTK – Mezőkövesd 2-1 (2-1)
Gólszerzők: Iszlai (8. – büntetőből), Drazic (18.), ill. Berecz Zs. (27.)
Kiállítva: Ivanovski (90+4.) – ill.

Az 1. forduló eddigi eredményei

MTK Budapest – Ferencváros 1-1
Zalaegerszeg – MOL Fehérvár 3-3
Paks – Újpest 1-2
Diósgyőri VTK – Mezőkövesd 2-1
Puskás Akadémia – Budapest Honvéd elhalasztva
Budafok – Kisvárda hétfő, 19:00

A bajnokság aktuális állása

FcTables.com

A góllövőlista élmezőnye

FcTables.com