Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

NB I: idegenben nyert a Mezőkövesd

A magyar bajnokság (OTP Bank Liga) aktuális, 3. fordulójában a szombati játéknapon egyetlen mérkőzést vívtak az esti órákban, mivel valamennyi nemzetközi kupaszereplő csapat meccsét vasárnapra írták ki…

 

Két nyeretlen csapat egymás elleni mérkőzésén a Mezőkövesd két első félidei találattal 2-1-es győzelmet aratott házon kívül a Paks ellen. Az első félidőben Berecz Zsombor és a magyar válogatottba is meghívót kapó Cseri Tamás révén már kétgólos előnyre tettek szert a matyóföldiek egy-egy bombagólnak köszönhetően, melyre a házigazda a helyi legendának számító Böde Dániel jóvoltából már csak egyszer tudott válaszolni. A kövesdiek szezonbeli első győzelmükkel felzárkóztak az ötödik helyre, míg a Paks maradt a táblázat legvégén, csak a nullapontos együtteseket megelőzve.

Paks – Mezőkövesd 1-2 (0-2)
Gólszerzők: Böde (65.), ill. Berecz Zs. (17.), Cseri (37.)

A 3. forduló eredményei és további programja

Diósgyőr – MTK 1-1
Paks – Mezőkövesd 1-2
Budafok – MOL Fehérvár vasárnap, 17:45 (tv: Duna World)
Zalaegerszeg – Ferencváros vasárnap, 17:45 (tv: M4 Sport)
Budapest Honvéd – Kisvárda vasárnap, 20:00 (tv: Duna World)
Puskás Akadémia – Újpest vasárnap, 20:00 (tv: M4 Sport)

A bajnokság aktuális állása

A góllövőlista élmezőnye

(Tabellák: eredmények.com)