Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

NB I: Osztozott a pontokon a DVTK és az MTK!

Az OTB Bank Liga 3. fordulójának nyitómérkőzését két veretlen alakulat, a DVTK és az MTK játszotta. A találkozót többnyire a vendégek irányították, de a hazaiak jó helyzetkihasználásuknak köszönhetően otthon tartottak egy pontot.

Jóval kezdeményezőbb volt a találkozó egészében az MTK, az első nagy ziccer mégis a hazaiak előtt adódott Drazic révén, lövése azonban nem sikerült túl jól. A 28. percben a vendégek is ki tudtak alakítani egy komoly helyzetet, Antal viszont nagy bravúrt mutatott be Herrera fejesénél. A kimaradt lehetőséget már megbosszulta a DVTK: Molnár mozgott be a védők közé, majd akrobatikus mozdulattal a kapuba továbbította a labdát, 1-0! A 34. minutumban Schön előtt adódott egyenlítési lehetőség, de Antal ezúttal is a helyén volt.

A második játékrészben még inkább átadta a kezdeményezés lehetőségét a Diósgyőr, amit a vendégek góllal büntettek. Gera passzolt Schönnek, aki Antal mellett a hálóba helyezte a játékszert, 1-1! A 64. percben ismét majdnem gólt szerzett az MTK, de Antal ezúttal is bravúrral hárította Herrera lövését. 10 minutummal később a DVTK is eljutott egy nagy helyzetig, azonban Mijatovic hárítani tudott. Nem sokkal a találkozó vége előtt még Mezei távoli lövése okozott riadalmat a Diósgyőr kapujánál, de a kísérlete kevéssel fölé ment. Összességében hiába irányította a találkozót az MTK, Antal remek teljesítménye és a jó helyzetkihasználás 1 pontot ért a DVTK-nak.

Diósgyőri VTK – MTK 1-1 (1-0)
Helyszín:
Diósgyőri Stadion Vezette: Berke Balázs
Gólszerzők:
Molnár (29.) ill. Schön (55.)

A 3. forduló eredményei és további programja:

Szombat:
20:30 Paks – Mezőkövesd (Tv: M4 Sport)

Vasárnap:
17:45 Budafok – MOL Fehérvár (Tv: Duna World)
17:45 Zalaegerszeg – FTC (Tv: M4 Sport)
20:00 Honvéd – Kisvárda (Tv: Duna World)
20:00 Puskás Akadémia – Újpest (Tv: M4 Sport)

A bajnokság aktuális állása: