Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

U21: Jól játszott a válogatott, de egy rossz 10 perccel, mindent elrontott

A jövő évi U21-es Európa-bajnokság két házigazdája csapott össze Szombathelyen. A felkészülési mérkőzés kiváló alkalmat adott a játékosok tesztelésére a szövetségi edző, Gera Zoltánnak, hiszen a koronavírus miatt legutóbb 10 hónapja ülhetett a csapat kispadján.

A magyar csapat nagyon dominánsan kezdte a találkozott és uralta az első félidő, első 35 percét. Ez idő alatt két gólt is sikerült szerezniük. A mérkőzés 11. percében Bíró Bence harcolt ki büntetőt, amit ő maga értékesített, majd a 34. percben egy jobb oldali beadást, gyönyörű mozdulattal lőtt a szlovén kapus mellett a kapuba. A két találat között, még volt egy kapufája a csapatnak (Mezei), illetve egy hatalmas Bíró helyzet, ahol a kapus, Vekic nagyot védett.
Az első félidő végére kicsit kijöttek a szorításból a szlovénok, de komoly helyzetig nem jutottak el.

A félidőben hiába cserélt kettőt is a szlovén edző, a játék képe nem változott. Az 55. percben pedig megszületett a harmadik magyar gól, Bíró Bence révén. Mesterhármast szerzett az MTK támadója! Egy szlovén védelmi hibát használt ki a válogatott, a vendégek többször is felszabadíthattak volna, ehelyett Schönhöz passzoltak, aki gólt rúgatott Bíróval.
Aztán jött egy tragikus 10 perc. Először 68. percben tizenegyeshez jutottak a szlovénok, amit a 69. percbe átnyúlva, magabiztosan értékesített Medved. 76. percben, már egy gólra zárkóztak fel a szlovénok. A csereként beállt Horvat gyönyörű gólt rúgott. 2 perccel később Petrovic a lécet találta el, de 80. percben már jött az egyenlítő gól is. Matko kapott kiváló labdát és magabiztosan értékesítette a ziccert. A magyar csapat érezhetően elfáradt, amíg a szlovén edző folyamatosan cserélt a második félidőben, addig Gera Zoltán a második szlovén gól után cserélt először.
A 85. percben Medved megkapta a második sárga lapját, így ő kiszállt a mérkőzésből. A folytatásban, már egyik csapatnak sem sikerült gólt szereznie. Ennek az eredménynek egyértelműen a vendég csapat örülhet jobban, hiszen a sírból hozták vissza a meccset.

Magyarország U21 – Szlovénia U21 3-3 (2-0)
Vezette: Szilasi Szabolcs, Helyszín: Szombathely, Haladás Sportkomplexum
Gólszerzők: Bíró (12. büntetőből, 34., 55.) ill. Medved (69. büntetőből), Horvat (77.), Matko (80.)
Kiállítva: Medved (85.)