Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Serie A: edzőt váltott a Fiorentina – HIVATALOS

A tehetséges fiatalokkal és rutinos öreg rókákkal egyaránt felvértezett Fiorentina csapata a várakozáson aluli szezonkezdet miatt a válogatott szünet első napján edzőváltást eszközölt…

 

Az olasz bajnokságban (Serie A) csak a mezőny második felében szerénykedő Fiorentina gárdája a hétfő esti órákban erősítette meg, hogy leváltotta jelenlegi edzőjét, Giuseppe Iachinit, utódja pedig a csapat egykori trénere, Cesare Prandelli lesz a folytatásban.

A leköszönő tréner múlt decemberben, az elmúlt idény kellős közepén vette át a Fior irányítását Vincenzo Montella – éppen aktuális – ámokfutása után, és mivel felrázta a csapatot és bekormányozta a “Violákat” a tizedik helyre, a következő idényre is megkapta a bizalmat. Iachinival azonban hét forduló alatt mindössze nyolc pontot szerzett a gárda, és az olasz sajtó szerint már hetek óta rezgett a léc nála, most pedig a szünet alatt a klubvezetés elszánta magát a döntésre.

Az újonnan kinevezett Prandelli neve a legtöbbek számára bizonyára az olasz válogatott éléről lehet ismerős, hiszen 2010 és 2014 között volt az Azzurri kapitánya, s a 2012-es Európa-bajnokság döntőjéig vezette a nemzeti csapatot. A 63 éves szakember azt megelőzően 2005 és 2010 között már irányította a Fiort, és kétszer is a Bajnokok Ligájába vezette az együttest. Prandelli utoljára a 2018-2019-es szezonban a Genoa kispadján tevékenykedett, de az évek során megfordult például a Galatasaray, a Valencia és az emírségekbeli Al-Nasr csapatánál is.

A Fiorentina jelenleg a 12. helyen tanyázik a 20 csapatos olasz élvonalban, s a szünet utáni folytatásban első meccsét az újonc Benevento ellen vívhatja majd.