Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Előszerződést kötött az Atalanta a Sahtar játékosával – sajtóhír

Joakim Maehle januári megszerzése után az olasz bajnokságban (Serie A) szereplő Atalanta együttese egy újabb labdarúgót igazolhat le jövő nyártól…

 

A Goal.com információi szerint az Atalanta csapata előszerződést kötött a Sahtar Donyeck 24 esztendős lejáró szerződésű középpályásával, Viktor Kovalenkóval, aki ennek értelmében a következő idénytől csatlakozhat a bergamóiakhoz.

A Sahtar saját nevelésű középpályása 2014 óta erősíti az együttes első csapatát, melynek színeiben 24 éves kora ellenére évek óta meghatározó játékosnak számít, és már 200 tétmérkőzést játszott a klub színeiben. Kovalenko az idei szezonban sérülései miatt eddig csupán nyolc bajnoki és három BL-csoportmeccsen lépett pályára, ám éveken át rendre 30-40 tétmeccsen szerepelt szezononként. 2016-os válogatottbeli debütálása óta 22 alkalommal húzhatta magára a nemzeti csapat szerelését.

A Bajnokok Ligájában a legjobb 16 közé jutó Atalanta soraiban Ruslan Malinovsky személyében már szerepel egy másik egykori Sahtar-nevelés, a 29 esztendős középpályás 2019-ben a belga Genktől igazolt az olasz egyesülethez.