Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Visszatért korábbi csapatához az Inter középpályása – HIVATALOS

Amiről korábban már beszámoltunk, nem kellett rá sokat várnunk, hogy hivatalos legyen, és az Inter rutinos középpályása visszatért a Cagliari csapatához…

 

A csütörtöki délelőtt folyamán a Cagliari csapata hivatalos csatornáin keresztül közölte, hogy újból kölcsönvette az Inter csapatától a rutinos középpályás, Radja Nainggolan szolgálatait.

A 32 éves egykori belga válogatott fenegyerek annak idején a szardíniai klub szerelésében tűnt fel a Serie A-ban, első periódusát 2010 és 2014 között töltötte a piros-kékek alkalmazásában. Nainggolan később az AS Roma futballistájaként több mint 200 tétmérkőzésen lépett pályára 2014-től 2018-ig, majd az év nyarán Nicoló Zaniolóért, Davide Santonért és 24 millió euróért cserébe került az Interhez.

Első milánói szezonjában 36 meccsen számoltak vele, majd családi okokból kérte klubját, hogy rákos felesége gyógyulása érdekében adják őt kölcsön a Cagliarihoz. Régi csapata színeiben hat-hat gólt és gólpasszt regisztrált a 2019-2020-as idényben, majd bár nyáron sokáig téma volt az újbóli kölcsönadásra, végül maradt az Interben, ahol eddig csak epizódszerep jutott számára, így bizonyára mindkét fél számára jól jön, hogy visszatért korábbi klubjához, hiszen legalább lehetőséghez juthat.