Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

PL: Son és Kane ismét remekelt, Mourinho felülmúlta Bielsát – videóval

Az angol élvonalbeli bajnokság 17. fordulójának szombat délutáni mérkőzésén a Tottenham Hotspur hazai pályán háromgólos győzelmet aratott a Leeds United ellen. A Spurs támadóduója tovább szárnyal, Son Heung-Min és Harry Kane egyaránt eredményes volt.

José Mourinho alakulata egyfajta győzelmi kényszerben várta a találkozót, hiszen a gárda utoljára még december elején gyűjtötte be a három pontot. Ennek megfelelően a Tottenham már az első félidében lezárta a találkozó kimenetelét: közel fél óra elteltével Kane volt eredményes büntetőből, majd a szünetet megelőzően a legalább ugyanennyire hasznos társa, Son is betalált – nem meglepő módon éppen Kane előkészítése után.

A második játékrész a lehető legjobban indult a hazaiak számára, akik az 50. percben Toby Alderweireld góljával beállították a 3–0-s végeredményt – a változatosság kedvéért Son is jegyzett egy gólpasszt. A sikernek köszönhetően a Spurs a Premier League tabellájának harmadik helyén áll, négypontos hátrányban a listavezető Liverpoolhoz képest. Az ezúttal pont nélkül maradó Leeds a 11. pozícióban tanyázik.

Tottenham Hotspur FC – Leeds United FC 3–0 (2-0)
Gólszerzők: Kane (29. – büntető), Son (43.), Alderweireld (50.)

A találkozó videós összefoglalója:

A forduló további eredményei és programja:

Péntek
Everton 0–1 West Ham
Manchester United 2–1 Aston Villa

Szombat
16:00 Crystal Palace – Sheffield United
18:30 Brighton – Wolverhampton
21:00 West Brom – Arsenal

Vasárnap
13:00 Burnley – Fulham
15:15 Newcastle United – Leicester City
17:30 Chelsea – Manchester City
21:00 Southampton – Liverpool

A bajnokság aktuális állása:

A góllövőlista élmezőnye: