Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Premier League: Nem bírt egymással az Arsenal és a Crystal Palace! – videóval

Az angol bajnokság (Premier League) 18. fordulójának csütörtöki játéknapján az Arsenal a Crystal Palacet fogadta. Az “Ágyúsok” sorozatban 4. győzelmük megszerzéséért hajtottak, de nem tudtak felülkerekedni a tisztességesen küzdő vendégeken.

Jobban kezdték a mérkőzést az “Ágyúsok”, akik irányították a játékot az első 20 percben, de ezt követően a vendégek jóval aktívabbá váltak és több veszélyes helyzetet is ki tudtak dolgozni. A legkomolyabb lehetőségük a 39. percben alakult ki, amikor Eze beadását követően az egyik Palace játékos fejese a kapufán csattant. 3 perccel később Benteke is megnyert egy fejpárbajt, ekkor Lenonak kellett hatalmas bravúrt bemutatnia. A második játékrészben sem tudott egyik fél sem felülkeredni a másikon, az Arsenal és a Palace is ki tudott dolgozni ígéretes helyzeteket, a vezetést azonban egyikből sem tudták megszerezni. A véghajrában már egyik csapat sem mert kockáztatni, így maradt a gól nélküli döntetlen. Összességében igazságos eredmény született, aminek köszönhetően a Crystal Palace 3, az Arsenal pedig 4 bajnoki óta nem talált legyőzőre.

Arsenal – Crystal Palace 0-0 (0-0)
Helyszín:
Emirates Stadium Vezette: A. Marriner
Gólszerző:
ill.- 

A mérkőzés összefoglalója:

A hétközi mérkőzések eredményei:

Kedd:
Sheffield United 1-0 Newcastle United

Burnley 0-1 Manchester United
Wolves 1-2 Everton

Szerda:
Manchester City 1-0 Brighton
Tottenham 1-1 Fulham

A bajnokság aktuális állása:

A góllövőlista állása: