Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Koronavírusos a Napoli sztárja – HIVATALOS

Az olasz bajnokságban (Serie A) szereplő Napoli csapata a szombati napon megerősítette, hogy a korábban megfertőződött Victor Osimhen után a minap újabb játékosánál diagnosztizálták a koronavírust…

 

A Napoli csapatának szombati bejelentése értelmében a csapat játékosai közül Fabián Ruíz koronavírus-tesztje pozitív eredményt hozott, és azonnal megkezdődött az ilyenkor szokásos protokoll szerint a spanyol középpályás kötelező elkülönítése a többiektől.

A 24 éves spanyol karmester 2018 nyarán igazolt a Dél-olasz csapathoz a Real Betistől, miután a nápolyiak kifizették érte a szerződésében rögzített 30 millió eurós kivásárlási árat, majd ötéves megállapodást írattak alá vele, azonban hiába akarták újabb két évvel meghosszabbítani a szerződését, melyben 100 millió eurós kivásárlási árat rögzítettek volna, erre ezidáig nem került sor. Ruíz az első két szezonja alatt 86 tétmérkőzésen lépett pályára a Partenopei színeiben, megbízható teljesítménye révén pedig a 2019-ben a spanyol válogatottban is bemutatkozhatott, az aktuális szezon derekához közeledve pedig már szintén 14 mérkőzés van a lábában. Jelenleg egyre több európai topcsapat radarjára kerül rá a neve.

A hét közben a Coppa Italiából továbbjutó nápolyiak a bajnokság aktuális körében vasárnap a Fiorentinát fogadják, jövő szerdán pedig a Juventus elleni Szuperkupa-mérkőzésen lépnek pályára – minden bizonnyal Ruíz nélkül.