Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Olaszországba szerződhet az orosz botrányhős – sajtóhír

Az olasz bajnokságban (Serie A) idei szezonjában meglehetősen visszafogottan szereplő Fiorentina gárdájához készül igazolni a börtönviselt orosz válogatott támadó…

 

A szebb napokat is látott Aleksandr Kokorin egy csütörtöki interjújában az olasz sajtó érdeklődésére megerősítette, hogy mindenben megállapodott az iránta érdeklődő Fiorentina csapatával, és gyakorlatilag már a klub játékosának tekinthető.

A 29 éves támadó rég nem látott formában zárta az elmúlt idényt, miután az utóbbi években jókora mélyrepüléseken ment keresztül. Kokorin ellen jelenleg is folyamatban van egy eljárás, miután egykori csapattársával, Pavel Mamajevvel közösen 2018. októberben egy étteremben két embert megtámadott és megsebesített: egyikük egy székkel fejen dobta az Ipari és Kereskedelmi Minisztérium tisztségviselőjét, később pedig a két játékos egy televíziós műsorvezető sofőrjét is megverte. Huliganizmus tette miatt másfél éves szabadságvesztést szabtak ki rá, végül azonban tavaly szeptemberben idő előtt szabadulhatott. Ezt követően a Szocsi csapatában szerepelt, legutóbb pedig a Szpartak Moszkva soraiban tűnt fel.

Kokorin fénykorában a Dinamo Moszkva színeiben 2012-2013-as és a 2013-2014-es évadban is elérte a 10 gólt, melyet később a 2017-2018-as bajnokságban a Zenit labdarúgójaként is abszolvált.

Balhés magánéleti cselekedetei miatt karrierje zuhanórepülésbe tartott, 2017 óta pedig már a válogatottban sem számolnak az egykori meghatározó játékossal.