Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Visszatérne korábbi sztárja a City-hez – sajtóhír

A közelmúltban számoltunk be róla, hogy az AS Roma személyes okokból kifolyólag túladni készül egykori meghatározó játékosán, miután a sokat bírált Paulo Fonseca vezetőedző és a csapat rutinos játékosa között kitört a balhé…

A Corriere dello Sport beszámolói szerint Edin Dzeko ügynöke, Alessandro Lucci már azon dolgozik, hogy ügyfele mielőbb visszatérjen egykori sikeri helyszínére, a Manchester City csapatához. Mint ismeretes, a bosnyák támadó az AS Roma emblematikus figurája lett az elmúlt években, de Paulo Fonsecával való megromlott viszonya miatt egy ideje már az edzéseket sem látogathatja.

A 34 éves hórihorgas csatár 2015 óta 242 mérkőzés alatt 114 alkalommal talált be az AS Roma színeiben tétmérkőzésen, melyből 85 gólt szerzett a bajnokságban, beleértve azt a 29 találatát, mellyel gólkirály lett a 2016-2017-es kiírásban. Dzeko ugyan már nem fiatal, és egyre több kritikával kellett szembenéznie, a “farkasok” mérsékelten sikerült 2019-2020-as szezonjából is ki tudta venni a részét 16 bajnoki és három nemzetközi kupákban szerzett találattal. Ennek ellenére egészen idáig töretlenül bíztak benne, és bár múlt nyáron a közvetlen riválisok közül az Inter és a Juventus is le akarta igazolni, nem engedték őt el.

Dzeko annak idején a City-ben 2011 és 2015 között minden sorozatot figyelembe véve 189 meccsen 72 gólt szerzett, majd először csak kölcsönben távozott az olasz klubhoz, ahol később véglegesítették őt.

Ahogyan arról a minap beszámoltunk, a Roma már az Internek is felajánlotta a rutinos játékost egy csereüzlet keretein belül, de egyelőre a tegnap esti tárgyalásokon nem sikerült egyezségre jutniuk.