Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Visszatért Olaszországba a Real Betis támadója – HIVATALOS

Az elmúlt másfél évben töltött kölcsön után a spanyol bajnokságban (La Liga) szereplő Real Betis csapatának támadója immár végleg Olaszországba szerződött, de nem az őt korábban kölcsönző egyesülethez…

 

Az olasz bajnokságban (Serie A) közelmúltban edzőváltáson áteső Torino csapata a vasárnapi napon megerősítette, hogy négyéves szerződést kötött a Real Betis csapatától érkező paraguayi támadóval, Antonio Sanabriával. A kiesés elkerüléséért harcoló “bikák” ugyanakkor hozzátették, az új szerzemény a koronavírus-tesztje pozitív eredményt hozott, így egyelőre nem csatlakozhat a csapathoz, hanem megkezdte a kötelező protokoll szerint izolációját.

A 24 éves csatár annak idején többek közt a Barcelona akadémiáján nevelkedett, de a katalánoknál a B csapatban való szereplésnél tovább nem jutott. Sanabria eddigi pályafutása során folyamatosan olasz és spanyol csapatok között ingázott: 2014-ben a Sassuolo szerződtette, majd két évet az AS Roma alkalmazásában állt, de abból az egyiket a Sporting Gijónnál töltötte kölcsönben, majd 2016-ban 7.5 millió euró ellenében ötéves szerződést kötött a sevillai zöld-fehérekkel. Az első szezonjában négy, a másodikban nyolcban La Liga-találatig jutott, majd a harmadik derekánál, 2019 januárjában a változatosság kedvéért visszaküldték őt Olaszországban, és másfél szezon alatt kilenc bajnoki gólt szerzett a Genoa játékosaként.

Újra felszálló ágba kerülő formája révén erre a szezonra magánál tartotta őt a Betis, ám a 2020-2021-es kiírás eddig eltelt szakaszában 11 meccs alatt mindössze kétszer volt eredményes, így túladtak rajta. Sanabria pedig folytatta a sormintát, és a változatosság kedvéért újra a Serie A-ba szerződött egy bennmaradásért küzdő csapathoz.

A nagy múltú és dicstelen jelenű Torino együttese első osztályú tagsága megőrzése érdekében a legfrissebb hírek szerint még a Juventustól is igazolna egy játékost.