Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Megvan az AS Roma új csapatkapitánya

Az elmúlt hetekben többször is beszámoltunk az AS Roma háza táján történt kellemetlen eseményekről, mely során a sokat bírált Paulo Fonseca vezetőedző és a csapat rutinos játékosa között kitört a balhé, Edin Dzekót megfosztották a csapatkapitányi karszalagjától, de megállapodtak abban, hogy a szezon végéig biztosan marad az együttesnél

 

Az AS Roma vezetőedzője, Paulo Fonseca a pénteki napon megerősítette, hogy Edin Dzeko újra edzésbe állt a csapattal, ám a soron következő, szombati Juventus elleni rangadón a bosnyák gólgyáros csak a kispadról számíthat a bevetésre, így az eltiltás miatt hiányzó Lorenzo Pellgrini távollétében sem kaphatja vissza a csapatkapitányi karszalagot.

A portugál szakember döntése értelmében a torinóiak ellen Bryan Cristante lesz a “farkasok” kapitánya. A 25 éves középpályás harmadik szezonját tölti a klub alkalmazásában, első évében még az Atalantától kölcsönben szerepelt a fővárosi klubban. A kilencszeres válogatott Cristante érkezése óta gyakorlatilag alapembernek számít a középpályán, rendszerint csak sérüléseiből kifolyólag hagyott ki meccseken. Az aktuális idényben 18 bajnoki fellépésnél jár 20 fordulót követően.

“Nem szeretném összehasonlítani magunkat a Juventusszal, két teljesen különböző stílusú csapatról beszélünk. Nyilván erős ellenfél, nagyszerű szakmai irányítással és tapasztalt klasszisokkal. Nehéz meccsünk lesz, de nem adjuk olcsón a bőrünket”

– jegyezte meg Fonseca a szombat este 18 órától az Allianz Arénában megrendezésre kerülő rangadó kapcsán.

Az olasz bajnokság (Serie A) aktuális tabelláján a Roma az előkelő harmadik pozíciót foglalja el a két milánói csapat mögött, de az élmezőny tagjait figyelembe véve messze ők rendelkeznek a legkevesebb rangadón szerzett ponttal.