Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Klubvilágbajnokság: Nem nagy különbségű, de sima győzelmet aratott a Bayern München! – videóval

A klubvilágbajnokság második elődöntőjében lépett pályára a Bayern München az Al Ahly ellenében. A bajor sztárcsapat Lewandowski duplájával nagyon simán jutott be a döntőbe, ahol majd a Tigres lesz az ellenfelük.

Pénteken még a Hertha Berlin ellen léptek pályára a Bundesligában, majd késve érkeztek meg Dohába, de a fáradtság legkisebb jelét sem mutatta a Bayern München. A bajorok az első percektől magukhoz ragadták a kezdeményezést és fölényük a 17. percben góllá is érett. Ekkor Lewandowski maradt igen üresen a kapu előterében, a lengyel támadó pedig higgadtan értékesítette helyzetét, 0-1! A vezetés megszerzését követően kissé leült a Bayern, de így is ők dolgoztak ki nagyobb helyzeteket a szünetig. Előbb Roca, majd Lewandowski és Davies előtt adódott nagy esély, hogy megduplázza az előnyt, de ezeknél a helyzeteknél hiba csúszott a befejezésbe. A második játékrész első fele nem hozott sok lehetőséget, mindössze Müllernek volt egy veszélyesebb próbálkozása. Ezen kívül a 69. percben majdnem öngólt vétett az Al Ahly egyik védője, de ez éppen elkerülte a kaput. Noha a Bayern messze nem 100%-on pörgött, a találkozó legvégén így is sikerült lezárni a találkozót. Egy szép összjátékot követően Sané beadására Lewandowski érkezett teljesen üresen, és a támadó nem hibázott, 0-2! Összességében a Bayern teljesen megérdemelt győzelmet aratott, a döntőben pedig az André-Pierre Gignac vezette Tigres vár majd rájuk.

Al Ahly (egyiptomi) – Bayern München 0-2 (0-1)
Helyszín:
Ahmed bin Ali Stadion Vezette: M. Mohammed Abdulla Hassan
Gólszerző:
ill. Lewandowski (17., 86.)

 

A mérkőzés összefoglalója:
 

A klubvilágbajnokság további programja:

A 3. helyért

Palmeiras (brazil) – Al Ahly (egyiptomi) február 11., csütörtök, 16:00

Döntő

Tigres UANL (mexikói) – Bayern München (német) február 11., csütörtök, 19:00