Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

AC Milan: problémák a sztárkapus hosszabbítása körül – sajtóhír

Éppen a minap számoltunk be róla, hogy az AC Milan vezetősége készen áll megújítani csapatkapitánya szerződését, természetesen első számú kapusának lejáró kontraktusa meghosszabbítása is napirendi ponton szerepel, de úgy tűnik, egyelőre nincs előrelépés az ügyben…

 

A La Gazzetta dello Sport információi szerint átmenetileg szünetelnek a tárgyalások Gianluigi Donnarumma és az AC Milan között a kapus szerződésének meghosszabbítása ügyében, mivel a felek nem jutottak egymással közös nevezőre.

Az olasz szaklap úgy tudja, hogy a Rossoneri 5 éves kontraktust ajánlott évi 7.5 millió eurós gázsival, Mino Raiola azonban legfeljebb egy vagy két év újítaná meg védence szerződését, hogy a gazdasági helyzet remélt talpra állása után új ajánlatokat hallgathasson meg. Mint ismeretes, az ügynöknek már régóta feltett szándéka, hogy a tehetséges kapust Angliába vigye, ahonnan már több klub évek óta élénken érdeklődik iránta, csakúgy mint PSG alakulata.

A még mindig csak 21 esztendős Donnarumma az évek során már többször eljátszott a távozás gondolatával, de egyelőre maga is maradni szeretne a csapatnál, és nehéz lenne elképzelni, hogy pont akkor hagyná el ingyen a klubját, amikor életében először 2021 őszétől nagy eséllyel kipróbálhatná magát a Bajnokok Ligájában is a csapat színeiben. Így alighanem valószínűsíthető, hogy valamilyen formában hamarosan megállapodás születhet a kapus új szerződéséről.

Donnarumma fiatal kora ellenére már a hatodik szezonját tölti az AC Milan első számú kapusaként, eddigi karrierje során 230 tétmérkőzésen védhette a patinás milánói egylet kapuját.