Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Bundesliga: legyőzte az RB Leipzig Dárdaiékat – videóval

A német bajnokság 22. fordulójában találkozott egymással a már Dárdai Pál vezette Hertha BSC és az RB Leipzig. Míg a hazaiak az elején egész jól állták a sarat, addig a Leipzig kivárt, és a hajrában döntötte el a mérkőzést és a három pont sorsát. A berlini csapatban Dárdai fia, Marci is a kezdőbe került. 

A játék képét tekintve kiegyenlített első félidőt játszottak a csapatok, ám a kapuk nem forogtak túlságosan veszélyben. A 17. percben Mittelstadt kapott nagyszerű indítást a bal oldalon egy kontra végén, majd szépen adta középre a labdát, de Piatek éppen lemaradt róla. A 23. percben Piatek beadása után Lukebakio már lőtt is volna a hálóba, de Klostermann bravúrral mentett az utolsó pillanatban. A 28. percben végül mégis a Leipzig szerzett vezetést: Sabitzerhez került a labda és úgy döntött, hogy nagyjából 35-ről rálövi, a játékszer pedig végül védhetetlenül vágódott a kapu bal oldalába. A 31. percben Angelino éles szögből leadott lövése után a labda a bal kapufa mellett gurult el. A 35. percben Sabitzer végezhetett el egy szabadrúgást, de a labda végül a bal kapufa mellett pár centivel elhagyta a játékteret, és ezzel nagyjából véget is ért az első játékrész.

A második játékrészben már átvette az irányítást az RB Leipzig, bár azért a Herthának is volt egy-két helyzete. Az 50. percben Lukebakio indult meg a jobb oldalon, majd nagyjából 15 méterről lőtt is, de a labda éppen elkerülte a jobb kapufát. Mindössze egyetlen perccel később Tousart passza után Cunha került nagy helyzetbe, de Gulácsi szépen védett lábbal, majd Mittelstadt ismétlését szögletre ütötte a magyar kapus. Sokáig eseménytelenül telt a mérkőzés, aztán a 71. percben meglőtte a második gólját is a Leipzig: a berlini tizenhatoson belül Guendouzitól Mukieléhez került a labda, aki végül a léc alá lőtte azt. A 79. percben Dárdai Márton jöhetett egy szabadrúgással, de nem találta el jól a labdát, és így a kaput sem. Egy perccel ezután szépíthetett volna a Hertha, amikor Cunha lövését kellett bravúrral védenie Gulácsinak, az ismétlésnél pedig Klostermann mentett. A Leipzig végül a 89. percben zárta le a mérkőzést: Sabitzer ívelt szépen középre Orbanhoz, aki gyönyörű bólintással küldte kapuba a labdát.

Hertha BSC–RB Leipzig: 0-3 (0-1)
Helyszín: Olimpia Stadion (Berlin) Vezette: Sven Jablonski
Gólszerzők:ill. Sabitzer (28.)
Sárga lap: Cunha (34.) ill. Sabitzer (45.), Mukiele (71.), Orbán (84.)
Kiállítás: – ill. –

Hertha BSC: Jarstein, Stark, Klünter, Dárdai, Mittelstadt, Khedira (Guendouzi, 69.), Tousart, Lukebakio (Radonjics, 60.), Cunha, Leckie (Netz, 60.), Piatek (Ngankam, 84.). Vezetőedző: Dárdai Pál.

RB Leipzig: Gulácsi, Klostermann, Orban, Halstenberg (Konate, 83.), Adams, Sabitzer, Haidara (Mukiele, 59.), Angelino, Olmo (Klivert, 79.), Hvang Hi Csan (Nkunku, 59.), Poulsen (Sorloth, 83.). Vezetőedző: Julian Nagelsmann

A forduló eddigi eredményei és további programja:

Péntek:
Bielefeld 0-3 Wolfsburg

Szombat:
Frankfurt 2–1 Bayern München
Freiburg 0–1 Union Berlin
Köln 0–1 Stuttgart
Mönchengladbach 1–2 Mainz
Schalke 0–4 Borussia Dortmund

Vasárnap:
Augsburg 1–1 Bayer Leverkusen
Hertha Berlin 0–3 RB Leipzig
18:00 Hoffenheim – Werder Bremen (Tv: Sport 2)

A bajnokság jelenlegi állása:

A góllövőlista jelenlegi élmezőnye: