Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

El: kisorsolták a nyolcaddöntők párosításait!

Miután a csütörtöki napon befejeződtek a küzdelmek az Európa-ligában a legjobb 16 közé jutásért, az UEFA nyoni központjában péntek délutáni kisorsolták a nyolcaddöntők párosításait a második számú európai nemzetközi sorozatban…

A végső győzelemre is esélyesnek tartott angol gigászok közül az Arsenal a tavaly őket kiejtő Olympiakosz kapta, a Tottenham ellenfele a Dinamo Zagreb lesz, míg a Manchester United csapata a nyolcaddöntők slágermeccsét vívhatja az AC Milan ellen.

Az Ajax Amszterdam ellenfele az előző körben a Leverkusent kiejtő svájci Young Boys lesz, de izgalmas párharc lehet kilátás az AS Roma és a Sahtar Donyeck, vagy éppen a Rangers és a Slavia Praha között is.

A sorsolás során nem volt kiemelés, és azonos országbeli csapatok is összekerülhettek (volna) egymással.

Ahogy már az előző körben is rendeztek bizonyos mérkőzéseket semleges pályán, úgy erre a nyolcaddöntők során is számíthatunk az egyes országokban érvényben lévő beutazási korlátozások miatt. Az MLSZ szóvivője szerint könnyen elképzelhető, hogy újabb nemzetközi kupameccsekre kerül majd sor a Puskás Arénában. A 2019 novemberében átadott budapesti létesítményben az elmúlt hetekben két BL-nyolcaddöntőt, valamint a Wolfsberger-Tottenham El-mérkőzést bonyolították le.

A nyolcaddöntők első mérkőzéseit március 11-én, csütörtökön, a visszavágókat egy héttel később, március 18-án rendezik. Ezt követően másnap, március 19-én, pénteken sorsolják ki a negyeddöntőket és határozzák meg a végleges ágrajzot.

Az Európa-liga 2020-2021-es kiírásának döntőjét május 26-án játsszák a lengyelországi Gdanskban.

Európa-liga, a nyolcaddöntők párosításai