Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

NB II: visszavette az első helyet a Debrecen

A magyar másodosztályú bajnokság (Merkantil Bank Liga) hétvégi, 28. fordulójának első mérkőzését a vasárnapi meccsözön ezelőtt szombat délután vívta egymással a két tavalyi élvonalbeli kieső…

 

Az edzőváltása dacára az utóbbi időben komoly hullámvölgyben lévő Debreceni VSC csapata 1-0-s győzelmet aratott a Kaposvár elleni másodosztályú találkozón. A felforgatott összeállításban szereplő hajdúságiak a mérkőzés jelentős részében képtelenek voltak fogást találni a gyengélkedő somogyiakon, és jó darabig csak szenvedtek a csapatok. Sokáig úgy tűnt, hogy a felejthető mérkőzés gól nélküli döntetlennel érhet véget, azonban a hajrában a csereként beszálló Tischler Patrik találata eldöntötte a három pont sorsát a Loki javára, aki a szintén menet közben csatlakozó Dzsudzsák szögletét bólintotta a kapuba. Nem sokkal később a rendes játékidő utolsó perceiben Dzsudzsák Balázs állította be a végeredményt egy kontratámadás végén Varga előkészítését gólra váltva.

A győzelem ellenére a Debrecen játékán még sokat kell csiszolnia az újdonsült edzői stábnak, mindenesetre ami számukra most a legfontosabb, hogy a Loki egyelőre két ponttal a vasárnap Szolnokon pályára lépő Vasas elé került a tabellán.

DVSC – Kaposvár 2-0 (0-0)
Gólszerzők: Tischler (83.), Dzsudzsák (89.), ill.

A 28. forduló további programja

Vasárnap
14:30 Békéscsaba – Győri ETO
14:30 BFC Siófok – Ajka
14:30 Budaörs – Pécsi MFC
14:30 Csákvár – Nyíregyháza
14:30 Gyirmót – Szeged
14:30 Kazincbarcika – DEAC
14:30 Szentlőrinc – Dorog
14:30 Szolnok – Vasas
17:00 Haladás – Soroksár

A bajnokság aktuális állása

A góllövőlista élmezőnye