Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

NB I: mozgalmas döntetlent játszott a Fradi

A magyar bajnokság (OTP Bank Liga) hétvégi, 25. fordulójának vasárnapi napján a Budapest Honvéd és a Ferencváros csapata is pályára lépett…

 

A vártnál talán izgalmasabban alakult a Zalaegerszeg és a Ferencváros mérkőzése, a kék-fehérek ugyanis nem adták olcsón a bőrüket a bajnoknak, és 2-2-es döntetlent játszottak velük. A házigazda már a hetedik percben vezetéshez jutott, amikor Koszta Márk vette be Dibusz kapuját Futács nagyszerű kiugratását követően. A ZTE biztosan őrizte korán megszerzett előnyét, bár a címvédő fölényben futballozott, kevés igazi lehetőséget tudott kialakítani Gyurján kapuja előtt. Nem sokkal a szünet után viszont egy bal oldali bejátszást követően Franck Boli a kapust megelőzve volt eredményes közvetlen közelről. Negyedórával később pedig már a Fradinál volt az előny, miután az elefántcsontparti támadó ismét túljárt Gyurján eszén. Nem sokáig örülhettek viszont a vezetésnek a fővárosiak, mert később perc múlva Futács Márkó büntetőből kiegyenlítette az állást. A hajrában bár mindkét oldalt adódtak lehetőségek, a harmadik gólt egyik csapat sem tudta bevinni, így végül a csapatok egy izgalmas mérkőzésen megosztoztak a pontokon.

Zalaegerszeg – Ferencváros 2-2 (1-0)
Gólszerzők: Koszta M. (7.), Futács (67. – büntetőből), ill. Boli (51., 65.)

 

A forduló kiesési rangadóján az utolsó három mérkőzését elveszítő Kisvárda egy hosszabbításban szerzett találattal 1-0-ra diadalmaskodott a Budapest Honvéd alkalmi otthonában. A mérkőzés jelentős részében egyenlő erők küzdelme zajlott a pályán, és bár a vendégek előtt több lehetőség adódott, úgy tűnt, hogy nem születik döntés a három pont sorsára. A hosszabbítás perceiben azonban a Honvéd védelmi hibáját a csereként pályára lépő cseh Jaroslav Navrátil góllal büntette meg, így a Várda mindhárom pontot elvitte a fővárosból, és hat pont lépéselőnybe került a legutóbbi két sikere ellenére ismét nehéz helyzetbe kerülő Honvéddal szemben.

Budapest Honvéd – Kisvárda 0-1 (0-0)
Gólszerző:ill. Navrátil (90+2.)

A 25. forduló eddigi eredményei

Diósgyőri VTK – MTK Budapest 0-0
Paks – Mezőkövesd 2-2
Puskás Akadémia – Újpest 2-1
Budapest Honvéd – Kisvárda 0-1
Zalaegerszeg – Ferencváros 2-2

A 25. forduló további programja

Vasárnap
20:00 Budafok – MOL Fehérvár (tv: Duna World)

A bajnokság aktuális állása

A góllövőlista élmezőnye