Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Cristiano Ronaldo üzent a jövőjéről

Miután az elmúlt napokban a világsajtóban felmerült a Juventustól való távozásának lehetősége, és egyre valószínűbb lehet a Real Madridhoz való visszatérése, Cristiano Ronaldo egyelőre jelenlegi csapatánál készül a folytatásra a hétközi BL-kiesést követően

 

Azok után, hogy a Juventus csapata kiesett a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében az FC Porto ellen, az olasz sajtó és a szakértők ízekre szedték Cristiano Ronaldót, akinek lélektelen játék és a sorfalban elkövetett végzetes hibája miatt legfőbb bűnbaknak lett kikiáltva.

Az ötszörös aranylabdás portugál klasszis úgy látszik, valamilyen szinten belátta, hogy nem ez volt élete meccse, mert szombati bejegyzésében a talpra állásról beszélt:

“Nem az a fontos, hogy hányszor esel el, hanem az, hogy milyen gyorsan és erősen állsz talpra belőle. A bajnokok sosem törnek meg. Már a Cagliari elleni Serie A-s meccsre és a Coppa Italia döntőjére figyelünk, no meg mindenre, amit még elérhetünk ebben a szezonban. A múlt a múzeumokba való, de szerencsére a futballnak és nekem is vannak emlékeim. A történelmet nem lehet eltörölni. Ellenállással, csapatszellemmel, kitartással és kemény munkával íródik minden nap. Aki ezt nem érti, az sosem ér el dicsőséget és sikert.”

CR7 mellett edzője, Andrea Pirlo is megszólalt a labdarúgó jövőjével kapcsolatban: “Ronaldo jól van. Természetesen csalódott a kiesés miatt, de mindent megtesz azért, hogy a pályán legyen a Cagliari ellen. Nyilván a kudarc után jönnek a pletykák vele kapcsolatban, de ez sem csoda, hiszen Lionel Messi mellett ő a világ legjobb játékosa.”