Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Egy hónapra kidőlt az AS Roma kiválósága

A vasárnap meglepő vereséget szenvedő AS Roma csapatát a minap egy újabb csapás érte, ugyanis bebizonyosodott, hogy az olasz fővárosi gárda hosszabb időre elvesztette sérüléssel bajlódó kiváló játékosát…

 

A Sky Sport Italia információi szerint az AS Roma együttese legalább egy hónapra elveszítette a múlt heti Európa-liga mérkőzésen vádlisérülést szenvedő Henrikh Mkhitaryant.

A 32 esztendős örmény középpályás 2019 nyarán kölcsönben került az olasz klubhoz, első évében 27 tétmérkőzésen lépett pályára, ezalatt pedig kilenc gólig jutott, csapata nyáron véglegesítette őt a londoniaktól. Az új szezont is remek játékkal kezdte, és sérüléséig ugyancsak kilenc gólt szerzett a Serie A-ban, ugyanannyit, amennyit tavaly a teljes idény alatt.

Mkhitaryant az Arsenalnál eltöltött másfél idény alatt minden sorozatot figyelembe véve 9-szer volt eredményes a csapat színeiben, a 2018-2019-es idényt mindössze hat találattal zárta. Azt megelőzően a Manchester United alkalmazásában eltöltött másfél év alatt sem tudta megközelíteni a Borussia Dortmundban 2013 és 2016 között nyújtott formáját, amikor például utolsó BVB-s évében 52 meccsen 23 találatig jutott, de a Rómában sérülésééig újra régi önmagára emlékeztetett.

A “farkasok” a fájó hétvégi vereség után 27 forduló után 50 ponttal tanyáznak az olasz bajnokság (Serie A) hatodik helyén, mindössze két ponttal lemaradva a jelenleg az utolsó BL-indulást jelentő negyedik pozíciót birtokló Atalanta mögött.