Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Vb-selejtező: így értékelt a vereséget követően Gündogan

Mint ismert, a német labdarúgó válogatott hatalmas meglepetésre hazai környezetben szenvedett vereséget az észak-macedóniai nemzeti együttes ellen, ami után nehezen találtak szavakat a Nationalelf sztárjai.


Németország amellett, hogy óriásit blamázott, elveszítette 2001 óta tartó veretlenségét a világbajnoki selejtező sorozatban. Ráadásul tette mindezt egy sokkal gyengébb erőket képviselő Észak-Macedón válogatott ellen, akiket viszont dicséret illet, hogy küzdöttek és végül történelmi sikert aratva 2-1-re legyűrték a németeket. A találkozót követően a Nationalelf tagjai nem igazán találtak szavakat, a csapat egyetlen gólszerzője, Ilkay Gündogan is csalódottan nyilatkozott.

“Ezt egész egyszerűen nem engedhetjük meg magunknak. Az Észak-Macedónok körülbelül kétszer értek oda a kapunkhoz, és mind a kétszer megkönnyítettük a dolgukat. Próbálkoztunk, de egyszerűen nem sikerült több gólt szereznünk. Az pedig, hogy milyen gólokat kaptunk pedig egészen elkeserítő. Nagyon csalódottak vagyunk. Fáradtan mozogtunk, nem volt energia a játékunkban, túl sok hibát vétettük a támadó harmadban. Próbáltuk gyorsan járatni a labdát, viszont mégsem tudtuk feltörni a védekezésüket” – mondta Gündogan a számukra elkeserítő vereség után.