Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Juventus: “sokat segített Pirlo a fejlődésemben”

Noha Cristiano Ronaldo egyre kevésbé elégedett a Juventus csapatával, a torinói együttes nagyszerű szezont futó potenciáis jövőbeli sztárja a minap annak adott hangot, hogy mennyire sokat köszönhet a sokat bírált Andrea Pirlo vezetőedzőnek…

 

A napokban egy interjú keretein belül a Juventus csapatában nagyszerű idényt futó szélső, Federico Chiesa edzőjét, Andrea Pirlót magasztalta:

“Szeretek együtt dolgozni Andrea Pirlóval, nekem személyesen nagyon sokat segített, első sorban a bizalommal, amit támasztott felém. Hálás vagyok neki, hiszen nap mint nap tanácsokkal lát el, úgy érzem, sokat fejlődtem, mióta ő az edzőm, védekezésben és támadásban egyaránt sokat segített a játékom fejlesztésében.”

Az olasz rekordbajnok a mostani szezont megelőzően 40+10 millió eurós vételi opcióval vette kölcsön Chiesától a Fiorentina csapatától. A 23 éves szélső a nehéz kezdet után nagyszerűen teljesít, hiszen 28 bajnoki mérkőzése alatt nyolc találatot és kilenc gólpasszt regisztrált, minden sorozatot figyelembe pedig 13 gólt és 11 assziszt került a neve mellé 40 fellépés alatt az aktuális idényben.

Chiesa a Juventus felejthető szezonjának kevés pozitívuma, jelenléte a csapat jövője szempontjából is fontos szerepet tölt be. Fiatal kora ellenére az olasz válogatottban is alapembernek számít, 2018-as debütálása óta már 24 alkalommal húzhatta magára a nemzeti válogatott mezét.