Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Olaszországban maradna a Fior gólvágója – sajtóhír

Noha számtalan külföldi csapat is szívesen látná őt soraiban, a legnevesebb olasz sportlap szerint továbbra is a Serie A-ban képzeli el pályafutása folytatását a Fiorentina nagy felfedezettje…

 

A La Gazzetta dello Sport aktuális információi szerint az AC Milan és az AS Roma közül kerülhet ki a Fiorentina néhány hete mesterhármasával berobbanó szerb csatára, Dusan Vlahovic új állomáshelye

A korábbi szigetországi beszámolók szerint az Arsenal és a Tottenham egyaránt kiszemelte őt, míg a spanyol lapok a közelmúltban az Atlético Madrid bejelentkezéséről számoltak be irányába, ő maga a minap a Borussia Dortmundról beszélt.

Vlahovic 2018-ban a 18. születésnapját követően csatlakozott a Partizan Beogradtól az olasz együtteshez. A Fior soraiban az első idényében tíz bajnoki mérkőzésen kapott lehetőséget a 2018-2019-es évad tavaszi felében. A következő szezonban epizódszereplőként követelt magának egyre több játékpercet, és a 2019-2020-as kiírást 30 fellépés alatt hat találattal zárta. Tavalyi góltermését már mostanra megduplázta, és 15 találatnál jár 29 fellépésről, amikor még nyolc forduló hátra van a szezonból, így egy csapásra az európai futball egyik legfelkapottabb támadója lett.

A 21 éves támadó aktuális szerződése még 2023-ig érvényes a “violáknál”, akik így bizonyára alaposan meg fogják kérni az árát eladása esetén. A nemzetközi mértékadó Transfermarkt portálja 25 millió euróra becsli a játékos értékét, de alighanem ha valaki tényleg meg akarja őt venni, akkor ennek közel a dupláját kell majd kicsengetni érte.