Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Újabb két csapat lépett ki a Szuperligából – HIVATALOS

Egyre jobban omlik össze Florentino Perez kártyavára, mivel újabb két klub jelentette be hivatalosan, hogy készek kilépni az európai topklubok által létrehozott versenysorozatból, az Európai Szuperligából (ESL).

Újabb csapatok jelentették be, hogy kihátrálnak az Európai Szuperligából. Mint ahogy arról mi is beszámoltunk, először a hat angol alapítótag döntött úgy, hogy a külső nyomás hatására kilépnek a szövetségből, de az elmúlt pár órában arról cikkezett a sportsajtó, hogy újabb klubok követhetik a példájukat.

Így tett most a spanyol bajnokságban szereplő Atlético Madrid és az Serie A-ban játszó Inter is, akik szerda délután közleményt adtak ki az ügyben, amelyben bejelentették, hogy ők is a visszalépés mellett döntöttek.

A spanyoloknál a következőket kommunikálták, kiemelve, hogy fontos számukra a szurkolók véleménye, ezért is döntöttek a visszalépés mellett.

“Az Atlético Madrid igazgatótanácsa a szerda reggeli ülésén úgy döntött, hogy hivatalosan is közli a Szuperligával és azok alapítótagjaival, hogy nem csatlakozik a kezdeményezéshez. A klub számára különösen fontos a harmónia minden csoporttal, különösen a szurkolókkal. Az első csapat szakmai stábja és játékosai támogatták ezt a döntést megértve, hogy a sportérdekek minden egyéb kritérium felett állnak”

Az olaszok a szurkolók kiszolgálásának fontosságát emelték ki:

“Az FC Internazionale Milano megerősíti, hogy a klub többé már nem tagja az Európai Szuperligának. Mindig is elkötelezettek leszünk a szurkolóink felé, hogy a legjobb futballélményt kapják meg; az innováció és az inklúzió az alapítás óta benne volt a klub DNS-ében.”

Mint ismeretes, 12 európai topklub összefogott, hogy létrehozzon az elit számára egy versenysorozatot, melynek elnöke a Real Madrid első embere, Florentino Perez lett. A terv eredetileg az lett volna, hogy a “tizenkettek” további három csapattal bővülnének, így együtt 15 klub lenne “alapítótag”, akikhez még öt klub meghívottként csatlakozna a későbbiekben. A terv azonban nagyon hamar, mindössze két nap után kudarcba fulladt, a nemzetközi szövetségek, a játékosok és a szurkolók nyomására, akik közül rengetegen tiltakoztak a tudtuk nélkül létrejött szövetség ellen.