Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

UEFA: “Saját maguknak keresték a bajt, meg lesznek büntetve…”

Az Európai Szuperliga (ESL) tiszavirágéletű kísérlete után az UEFA a pénteki konferenciáján ugyan nem határozott meg büntetést a “szakadár” klubok ellen, a szervezet első embere sokadszor is rosszallását fejezte ki a kezdeményezés kapcsán, és egy interjúban megerősítette, hogy nem maradnak el a büntetések…

 

Az európai szövetség elnöke, Aleksander Ceferin a pénteki napon adott interjújában ismételten kizárással fenyegette meg az Európai Szuperligától (ESL) hivatalosan még vissza nem lépő három csapatot, azaz a Real Madridot, a Barcelonát és a Juventust. A szlovén sportvezető a Daily Mail részére adott interjújában ismét leszögezte, hogy nem maradhatnak el a büntetések:

“Mindenkinek vállalnia kell a tettei következményét. Nem tehetünk úgy, mintha semmi sem történt volna. Ezek a klubok saját maguknak keresték a bajt, nem mondhatják azt, hogy azért lesznek megbüntetve, mert mindenki utálja őket. Nincs rendben, amit cselekedtek. A következő napokban meglátjuk, mit tehetünk.

Számomra egyértelmű, hogy különbséget kell tennünk a hat angol és a többi klub között. Az angolok elsőként hátráltak meg, beismerték, hogy hibáztak. Volt bennük annyi bátorság, hogy kimondták, tévedtek. A tizenkét csapatot három csoportra osztanám: a hat angol, akik már kiléptek, utánuk az Atlético Madrid, az AC Milan és az Inter, majd az a három együttes (Real Madrid, Barcelona, Juventus), amely úgy gondolja, hogy a Föld lapos és a Szuperliga még mindig létezik. Látni kell a különbséget. Mindenki felelősségre vonható, de hogy milyen módon, meglátjuk hamarosan.”

Mint ismeretes, a vasárnap esti órákban megerősítésre került az Európai Szuperliga megalapítása, melyhez 12 élcsapat csatlakozott: az AC Milan, az Arsenal, az Atlético Madrid, a Chelsea, a Barcelona, az Inter, a Juventus, a Liverpool, a Manchester City, a Manchester United, a Real Madrid és a Tottenham. A szervezet hivatalos oldalán megjelent tervek szerint további három csapattal együtt 15 klub lenne “alapítótag”, és még öt klub selejtezőből csatlakozna.

Az UEFA elnöke már hétfőn kijelentette, a 12 ominózus klub nélkül is végig fogják vinni a Bajnokok Ligája reformját, és nincs kétsége afelől, hogy a sorozat sikeres lesz, ha kell a Szuperligáról szóló megállapodást aláíró csapatok nélkül is. Egyúttal közölték, hogy minden égiszük alá tartozó versenysorozatból az új szerveződés érintettjei kizárásra kerülnek, így a Szuperliga-csapatok játékosai a válogatottakban sem játszhatnak.

Noha a szerveződésből a csapatok nagy része kilépett, többen még ezt nem közölték hivatalos formában, egyesek szerint továbbra sem kizárt, hogy az érintettek súlyos büntetésekkel, akár kizárással nézhetnek szembe.