Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

La Liga: az utolsó fordulóban dől el a kiesés – KÖRKÉP

A spanyol bajnokság (La Liga) utolsó előtti, 37. fordulójában a vasárnapi napon valamennyi mérkőzést egy időpontban rendeztek, és a bajnoki címért folyó őrületes csatározás mellett az alsóházban legalább ekkorra téttel bírt valamennyi csapat találkozója…

A bajnoki versenyfutáshoz hasonlóan a kiesés elkerüléséért is elképesztő tülekedés folyik a spanyol élvonalban. Az utolsó előtti fordulóban a közvetlen érintette közül egyedül az Elche tudott nyerni, amely egymást követő három fiaskó után hátrányból fordítva győzte le idegenben 3-1-re a a Cádiz együttesét, életben tartva bennmaradási esélyeit. Velük ellentétben a sereghajtó Eibar sorban három pontszerzés után sima pofonba szaladt bele a Valencia ellen, amely Guedes és Soler duplái révén gurított egy négyest a baszkoknak. Azonban még az Eibar sem esett ki matematikailag, mivel az Huesca egy büntetővel kikapott a Real Betis ellen, kettejük közt pedig három pont a különbség, az egymás elleni döntetlen, így a gólkülönbség rangsorolna. A Getafe két neves kölcsönjátékosa találataival diadalmaskodott 2-1-re a Levante ellen, ezzel az elmúlt három fiaskója ellenére elérte a bennmaradást. A Valladolid sorozatban harmadszor kapott ki, és már 11 forduló óta tart a nyeretlen szériája, az év végi nagy hátraarc pedig egyelőre a 19. helyet jelenti a lila-fehérek számára.

A másodosztályból egyelőre az Espanyol csapata jutott fel biztosan, amely egy év után azonnal visszatér a La Ligába.

Az első osztályú bajnokság utolsó fordulójának valamennyi mérkőzését jövő vasárnap 18 órától rendezik majd meg.

Real Betis – Huesca 1-0 (0-0)
Gólszerzők: Iglesias (57. – büntetőből), ill.

Cádiz – Elche 1-3 (1-0)
Gólszerzők: José Mari (15.), ill. Milla (58.), D. González (64.), Fidel (88.)

Deportivo Alavés – Granada 4-2 (2-1)
Gólszerzők: Pons (8.), Duarte (21.), Joselu (66.), Rioja (72.), ill. Molina (31.), Puertas (63.)

Getafe – Levante 2-1 (1-1)
Gólszerzők: Alena (13.), Kubo (84.), ill. Melero (30.)
Kiállítva: Timor (90+2.), ill.

Real Sociedad – Real Valladolid 4-1 (4-0)
Gólszerzők: Isak (6., 16.), David Silva (28.), Januza (35. – büntetőből), ill. Marcos Andre (82.)

Valencia – Eibar 4-1 (3-1)
Gólszerzők: Guedes (3., 49.), Soler (19., 30.) ill. Gil (39.)

A 37. forduló eredményei

Athletic Club – Real Madrid 0-1
Atlético Madrid – Osasuna 2-1
Real Betis – Huesca 1-0
Cádiz – Elche 1-3
Barcelona – Celta Vigo 1-2
Deportivo Alavés – Granada 4-2
Getafe – Levante 2-1
Real Sociedad – Real Valladolid 4-1
Valencia – Eibar 4-1
Villarreal – Sevilla 4-0

A bajnokság aktuális állása

A góllövőlista élmezőnye