Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Elhagyja a csapatot a Spurs sztárja – sajtóhír

Szigetországi médiaértesülések szerint idén nyáron minden bizonnyal klubot válthat a Tottenham által a közelmúltban beárazott klasszis támadó…

A Sky Sports legfrissebb beszámolói szerint a Tottenham csapatától távozni akaró Harry Kane már informálta a klub elöljáróit a klubváltási szándékáról, és már csak az lehet a kérdés, hogy melyik sztárcsapatban láthatjuk őt a továbbiakban.

A Spurs 27 esztendős saját nevelésű játékosa jelenleg már a nyolcadik szezonját tölti a londoniak első csapatában, és a 2017-2018-as szezonbeli 30, valamint az azt megelőző évben repesztett 29 gólos PL-szezonját mostanság már meg sem tudja közelíteni, sokak szerint azért, mert klubot szeretne váltani. Kane az utolsó három szezonjában többször bajlódott sérülésekkel is, kevesebb lehetőség jutott számára, így két évvel ezelőtt 17, tavaly 18, az aktuálisan zajló idényben pedig eddig 21 találatot jegyzett a bajnokságban.

Az angol válogatott kapitánya és a 2018-as vb-gólkirály ugyanakkor minden sorozatot figyelembe véve 334 mérkőzésen 220 gólt szerzett a Tottenham színeiben, amely mindenképpen tekintélyt parancsoló mutató.

A szigetországi sajtó szerint hazájából a Chelsea, a Manchester United és a Manchester City egyaránt szívesen látná őt soraiban.