Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Premier League: idegenben nyert a Liverpool, így fellépett a negyedik helyre – Videóval

Az angol labdarúgó-bajnokság (Premier League) 37. fordulójának szerdai játéknapján a Liverpool előtt nagy esély adódott, hogy a nemrégiben még elérhetetlennek tűnő Bajnokok Ligáját érő negyedik helyre fellépjenek, míg a West Ham pedig az Európa-ligáért harcolhatott ma este.

A találkozó izgalmas volt az elejétől a végéig, ugyan sok lehetőséget dolgoztak ki a csapatok, azonban az első játékrészben nem túl sok kísérlet találta el a kaput. Mindkét fél 1-1 alkalommal hozta ezt össze, amelyből a vendégek meg is szerezték a vezetést. Andrew Robertson átadásából tudott Roberto Firmino eredményes lenni a 43. percben, így 1-0-ás előnnyel mehettek pihenőre a vendégek.

A Liverpool pedig folytatta 100%-os statisztikáját, azaz második kaput eltaláló lövéséből is gól született. Az 54. minutumban Sadio Mané beadására érkezett remekül Nathaniel Phillips, a 24 éves védő pedig a kapuba bólintotta élete első Premier League találatát (0-2). Sőt, a 89. percben 3/3-ra hozza ki ezt a mutatót a Liverpool, ugyanis Alex Oxlade-Chamberlain lövése is utat talált magának a hálóba, ezzel beállítva a 3-0-ás végeredményt. A Liverpool ennek a három pontnak köszönhetően fellépett a negyedik helyre, így ha behúzza az utolsó mérkőzését, akkor a Bajnokok Ligájában indulhat.

Burnley – Liverpool 0-3 (0-1)
Játékvezető: C. Kavanagh, Helyszín: Turf Moor (Burnley)
Gólszerők:ill. R. Firmino (43.), N. Phillips (54.), A. Oxlade-Chamberlain (88.)

A vendégek részéről álomszerűen is kezdődhetett volna a mérkőzés, azonban Declan Rice kihagyta a jogosan megítélt büntetőt a 3. percben. Ez meg is bosszulta magát, ugyanis a 27. minutumban Thomas Soucek balszerencsés mozdulatának köszönhetően öngólt vét, ezzel megszerezte a vezetést a hazai együttes (1-0). Azonban a cseh labdarúgó jóvá tette hibáját és az első játékrész hosszabbításában kiegyenlítette a találkozó állását Soucek (1-1).

A második félidő kiegyenlített volt a két fél között, azonban a már biztos kieső West Bromwich támadásai vérszegények voltak, de a vendégek sem úgy játszottak, mint akiknek az Európa-liga miatt nagyon fontos lenne a győzelem. A találkozó hajrájában, a 82. percben a Kalapácsosok viszont megszerzik a vezetést egy szögletből, a rutinos középhátvéd, Angelo Ogbonna fejelte a kapuba (1-2). A három pont sorsát pedig a 88. percben eldönti a West Ham, Lingard átadásából talált be a jamaikai csatár, Antonio (0-3), ezzel begyűjtve csapatának a nagyon fontos három pontot, amellyel a vendégek felléptek a hatodik, Európa-liga indulást érő helyre.

West Bromwich – West Ham United 1-3 (1-1)
Játékvezető: M. Oliver, Helyszín: The Hawthorns (West Bromwich)
Gólszerzők: T. Soucek (27. – öngól) ill. T. Soucek (45+1.), A. Ogbonna (82.)

A 37. forduló eddigi eredményei

Manchester United – Fulham 1-1
Southampton – Leeds United 0-2
Brighton  – Manchester City 3-2
Chelsea – Leicester City 2-1
Everton – Wolverhampton 1-0
Newcastle United – Sheffield United 1-0
Tottenham Hotspur – Aston Villa 1-2
Crystal Palace – Arsenal 1-3

A bajnokság aktuális állása

A góllövőlista élmezőnye