Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Serie A: edzőt cserélhetnek az élcsapatok egymással – sajtóhír

Meglehetősen érdekes edzőkeringőre van kilátás a nyári szünetben az olasz bajnokság (Serie A) mezőnyében, hiszen nem kizárt, hogy két élcsapat lejáró szerzője éppen egymással készül helyet cserélni…

 

Az Il Mattino értesülései szerint könnyen lehet, hogy a Napoli és a Lazio kispadján helyet foglaló két szakember a nyári szünetben helyet cserélhet egymással, ugyanis a rómaiak szívesen látnák Gennaro Gattusót, és a nápolyi gárda is nyitott lenne Simone Inzaghi megszerzésére, miután mindkettejük esetében egyre kisebb az esély, hogy maradjanak jelenlegi munkaadójuknál.

A Partenopei 43 éves edzője 2019 decemberében vette át a csapat irányítását egykori edzőjétől, Carlo Ancelottitól, és a kezdeti lendület olyan jól sikerült, hogy a Napoli megnyerte vele a Coppa Italiát és a hetedik helyen zárta a bajnokságot tavaly. Az idei szezonnak a csapat nagy reményekkel vágott neki, Gattuso első teljes idényében a megerősített keretet a bajnokesélyesek közé sorolták, és bár jól kezdték az idényt, szép lassan elfogyni látszottak, a sérülések sem könnyítették a boldogulását, ennek ellenére remek hajrával továbbra is versenyben vannak a BL-indulásért. A szezon közben folyamatosan pletykáltak a leváltásáról, amely annyira rosszul esett neki, hogy most már hiába marasztalná őt a vezetőség, elkötelezett a váltás mellett.

A két évvel idősebb Inzaghi a római klub játékosa volt hosszú éveken keresztül, majd az egyesület utánpótláscsapatának irányítását követően 2016 áprilisában nevezték ki a Lazio kispadjára, ezzel ő a leghosszabb ideje ugyanannál a csapatnál munkát vállaló tréner az egész Serie A mezőnyében. Inzaghi irányításával a “sasok” két olasz szuperkupát és egy Coppa Italiát nyertek 2019-ben, azonban a mostani idény végén lejáró szerződése egyelőre nem került megújításra, és a hírek szerint már nem is fognak tárgyalóasztalhoz ülni a felek. A csapatot tavaly bejuttatta a BL-be, idén viszont lemaradtak legrangosabb nemzetközi kupában való szereplés jogáról.